Isten nem felejt el soha!
"Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid."
Annyi mindent elfelejtünk az életben!
Irigylem a nagyszüleimet, sőt, a szüleimet is, akik mind sokmindenre emlékeznek az életükből, mert én ebben sajnos nem vagyok túl erős. Vannak, akik névre pontosan fel tudják sorolni az osztálytársaikat, még akár negyven év távlatból is — én örülök, ha a szomszédaim nevei időben eszembe jutnak. Rengeteg dolgot elfelejtettem már, és ennél csak rosszabb lesz. Vagy jobb, mert például ennek az elmúlt évnek a nagy részét szívesen elfelejteném. Emlékezés és felejtés — néha kicsit olyan, mintha semmi ráhatásunk nem lenne a dologra.
Pedig ez nem teljesen igaz. Persze ahányan vagyunk, annyifélék, és vannak köztünk, akik jobb memóriával vannak megáldva, mint mások, de azért valamennyi emlékezőtehetséggel mindannyian bírunk. Egyikünk sem olyan, mint a nő az 50 első randi című filmben. Leegyszerűsítve a dolgot, arra emlékezünk jól, amire sokszor emlékezünk. Minél többet hívunk elő eseményeket, élményeket, neveket, információt a memóriánkból, annál jobban kiépülnek azok az agyi pályák, amik az emlék előhívásáért felelnek.
És hogy miért van az, hogy Isten nem felejt el téged? Azért, mert annyit gondol rád, hogy el se tudna felejteni. (Persze Isten "agya", memóriája, éppúgy, mint az egész lénye számunkra felfoghatatlan, de ebben biztosak lehetünk:) Isten soha nem akar elfelejteni téged. Számára te nem olyan vagy, mint a 2020-as év a számunkra: egy félresikerült valami, ami rémálmaiban jön csak elő, vagy frusztrációval tölti el. Számára mi vagyunk a legfontosabb a világon — mint a gyermek az anyja számára.
Kívánom, hogy a következő éved jobb legyen, mint az előző, és annyi jó emléket szerezz, amennyit csak lehetséges — elsősorban Istennel.
Áldott, boldog új évet kívánok!
