Szeresd azt, amit érdemes!

Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
János apostol első levele 2. fejezet 15-17. versei

20 éves voltam, amikor az első Bibliámat megkaptam és egy fiataloknak szóló üzenet várt az első oldalon a Példabeszédek könyvéből. Arról szólt, hogy örvendezzek, amíg fiatal vagyok, de ne felejtsem el, hogy az élet, valójában egy próbatétel. Mialatt leélem, kiderül, hogy milyen embernek bizonyulok Isten előtt. Egy évvel később, 21 évesen megkeresztelkedtem. Ma, a fiatalok nemzetközi világnapján elgondolkodtam kicsit azon, milyen döntéseim voltak azok, amik meghatározták az egész eddigi életem és azt gondolom, az a döntés volt a legfontosabb. 

János apostol - aki nagyon szerette a gyülekezetét, sokszor gyermekeinek, "fiacskáimnak" szólította őket - valami nagyon hasonlót ír itt nekik. Döntésre hívja őket, hogy válasszanak, mi lesz számukra a legfontosabb az életben. Döntsék el mit szeretnek, mihez ragaszkodnak. Amit ebben az igében a világ szeretetén értünk, az nem ugyanazt jelenti, amit a fiatalok értenek azon, amikor ez élet igenlését, szeretetét érzik. Mert valóban jó az, ha egy ifjú ember tele van lelkesedéssel, örömmel a jövője kapcsán. János itt inkább attól óvja az övéit, hogy ne hagyják, hogy egy istentelen értékrend határozza meg jövőbeli döntéseiket és így a sorsukat is. Azt írja, hogy szeresd és ragaszkodj ahhoz, amihez érdemes!

Minden, amit látunk, ami szükségtelen vágyat kelt bennünk, érdemes elkerülni. Milyen érdekes, hogy ez már abban a korban is nyilvánvaló volt, amikor nem léteztek a mostani reklámok, amik elhitetik velünk, hogy a vagyon számít, mert akkor megkaphatunk mindent. Azt javasolja, keressük inkább azt, ami a leghosszabb távon hasznosnak, áldásnak bizonyul. Azokat az örök értékeket, amik minden embert el tudnak vezetni a boldog életre. János ezekre mondja azt, hogy Isten akaratát tükrözik.

Ha hiszel Istenben, ha elfogadod, hogy Ő az Alkotód, akkor tudhatod, hogy amit Ő kínál neked, számodra az a legjobb. Ezért érdemes már most, fiatalon is, de akár idősebb korban is meghozni a döntést Mellette.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jabéc imája

A hangya példája

Ez nem az a nap!