Ne csak szóval, hanem tettekkel is!
Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem
cselekedettel és igazsággal. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk.
És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár a szívünk
elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. Szeretteim, ha
pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit csak
kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami
kedves őelőtte.
A hitünket – a kapcsolatunkat Istennel – sokféleképpen éljük
meg. Ami az egyikünket feltölti, segíti az Istennel járásban, az nem biztos,
hogy ugyanolyan lelkesítő a másikunk számára. Ez így természetes, hiszen más és
más lelki alkatúak vagyunk, különböző lelki ajándékokkal megáldva.
A másokról való gondolkodás az egyik ilyen mód. Mindannyian
meg tudjuk tenni – mindannyian másként, a lehetőségeink és képességeink
alapján. Ha elmulasztjuk megtenni azt, amivel másoknak segíthetnénk, azt Jakab,
bár lehet, hogy radikálisnak hangzik, bűnnek nevezi (Jakab 4:17). Vannak,
akiknek tudatosan oda kell figyelniük arra, hogy észrevegyék azokat, akiknek
segíthetnek, másoknak mi sem természetesebb ennél. Ők ebben élnek, ez az ő „lelki
szeretetnyelvük”. Amikor gondoskodnak valakiről, aki segítségre szorul, akkor
érzik magukat igazán közel Istenhez, számukra a jó cselekedetek az
istentisztelet. Ők „nem szóval szeretnek, hanem cselekedetekkel”.
Nem azért,
hogy cserébe mások is jót tegyenek velük, és nem azért, hogy a tetteikkel jó
pontokat szerezzenek Istennél. Viszont amikor a „szívük elítéli” őket (mert látják
fogyatékosságaikat, hibáikat, bűneiket), akkor a tudat, hogy mivel szívből
teszik a jót, az „igazságból valók”, és Isten, aki „nagyobb a szívüknél” ezt is tudja, bizalommal tölti be őket a jövő iránt. Mert a mások iránti
szeretetből fakadó tetteik közelebb vitték őket Megváltójukhoz.
Te közéjük tartozol?
