Merj megszólalni!
Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.
"A szó elszáll, az írás megmarad," mondják, ami bizonyos kontextusban igaz is. A legtöbb esetben azonban a kimondott szó nagyon is megmarad. Egy csípős célzás, egy félreértett, esetleg rosszul időzített megszólalás, és máris megvan a baj. És még nem is beszéltünk arról, amikor szándékosan bántani akarunk szavainkkal.
A szavak képesek a lelkünkig hatolni, és évek, évtizedek múlva is emlékezni rájuk. Képesek sérteni, bántani, és akár ölni is, ugyanakkor alkalmasak a bátorításra, megerősítésre, gyógyításra. A szavak életet adhatnak, és néhány szó hatására akár egész személyiségünket is megváltoztathatjuk.
Veszélyes fegyver nem igaz? Olyannyira az, hogy Jakab apostol ki merte mondani: aki soha nem mondott még egy ártó, bántó szót sem, az gyakorlatilag tökéletes. De hát egyikünk sem tökéletes, nem? Na ugye.
Mit tegyünk akkor? Esküdjünk inkább némasági fogadalmat, nehogy véletlenül valami sértőt szóljunk? Gondoljunk csak bele, mennyi pozitív megerősítéstől, mennyi áldástól fosztanánk meg környezetünket! Tartsuk ezt a szemünk előtt, és merjünk kockáztatni!
Körültekintően, de bátran szólaljunk meg! Mondjunk köszönetet, kérjünk bocsánatot, kezdeményezzünk nehéz beszélgetéseket, védelmezzük azt, akinek nem hallatszik a hangja, és változtassunk meg életeket!
És ha mégis hibáznánk szavainkkal? Arra ott van Isten kegyelme.
