Velünk van!
Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma.
A tanítványok egy különleges helyzettel találkoztak, olyannal, amivel ma se igazán tudunk mit kezdeni. Valaki, aki nem tartozik közéjük, Jézus nevében valami olyat tesz, amiben pont az imént voltak sikertelenek ők maguk: ez az ember, akit nem is ismernek, ördögöket űz ki azokból, akik megszállottsággal küzdenek.
Képzeljük csak el a helyzetet: itt vannak a tanítványok, akik Jézussal járnak ugyan, de éppen az imént (ld. Márk 9:14-29) kudarcot vallottak az egyik olyan szolgálatban, amit Jézus még korábban kimondott feladatként határoz meg a számukra. (ld. Máté 10:8) És mindeközben itt van valaki más, aki nem tartozik közéjük, mégis meg tudja tenni, amit ők nem. Milyen féltékenyek lehettek! Nem csoda hát, hogy János rögtön Jézushoz szalad: megpróbáljuk leállítani?
Az Isten szeretetét nem lehet privatizálni. Nem ebben az egyházban van, nem is abban, sem a hegyen, sem a templomban (János 4:21). A lélekmentés szolgálatát sem lehet felszenteléshez, meghatalmazáshoz, különböző címekhez, vagy tanulmányokhoz kötni. Még ha néha nem is értünk egyet másokkal, el kell fogadni, ha rajtuk keresztül Isten szeretete gazdagon árad az emberek felé – néha még talán jobban, mint belőlünk.
És ha csak egy pohár vízzel meg tudjuk kínálni őket, vagy a békepipával, csak azért, mert ők is Krisztuséi, jutalmunk lesz – ha viszont ellenállunk, akkor az Isten szeretetének szabunk gátat. Az pedig lehetetlen.
"Mert aki nincs ellenünk, velünk van!" (Márk evangéliuma 9. fejezet 40. vers)
