Megőrizni az ízt
Jézus nem véletlenül a sót választja képként. Az ő korában a só nemcsak fűszer volt, hanem kincs és szükség. Megőrizte az ételt a romlástól, konzervált egy olyan világban, ahol nem volt hűtés, ezért értéket, biztonságot, önfenntartást is jelentett. A hit világában is jelen volt, az áldozati szertartásokban tisztító jelként használták, mintha azt üzenné, hogy ami Istené, az legyen tiszta és maradandó.
És akkor jön a mondat, ami megüt. „Ha a só megízetlenül…” Jézus korában a só sokszor nem volt tiszta, hanem keveredett földdel, ásványokkal. Ha a valódi sótartalom kioldódott belőle, maradt egy fehér, sósnak látszó, de hatástalan anyag. Kívülről még „olyan volt”, de már nem tartósított, nem tisztított, nem adott ízt. Ezt tényleg kidobták, gyakran az utakra szórták, ahol eltaposták.
Jézus nem fenyegetni akar, inkább óv. A só lényege nem a külseje, hanem a hatása. Ugyanez igaz ránk is. Meg lehet fáradni a jóban, meg lehet keményedni a sok seb után, és észrevétlenül kioldódhat belőlünk a szelídség, a remény, a szeretet. Ilyenkor nem „rosszak” leszünk, csak ízetlenek, hatástalanok. Jézus hívása ezért ennyire valóságos. Maradj forrásközelben. Maradj velem.
Ha ma nehéz szívvel olvasod ezt, emlékezz rá, hogy Isten szemében nem a látványos tettek számítanak, hanem az, hogy hűségesen mellette maradsz. Néha egyetlen tiszta mondat, egy visszafogott reakció, egy csendes jelenlét is só lehet valaki életében.
Legyen ez a mai reggeled imája:
Uram, kérlek, tégy engem a Te sóddá.
Őrizz meg, hogy ne veszítsem el az ízemet, és ne oldódjon ki belőlem a szeretet.
Tisztítsd a szívemet, hogy hozzád tartozzon igazán.
Használj ma úgy, hogy a jelenlétem megőrizzen, bátorítson, és reményt adjon ott, ahol már romlani kezdett a lélek.
Ámen.
