Szenvedés, ami szükséges
A szenvedést (majdnem) minden ember próbálja elkerülni. Ez
érthető is, mert mindannyian szenvedtünk már, és tudjuk, hogy nem jó. Ezért
kerüljük az olyan állapotokat, helyzeteket, személyeket, amik, illetve akik
lelki vagy testi fájdalmat okoznak; igyekszünk kizárni a gondolatainkból, ha
kikerülni nem tudjuk őket; fájdalomcsillapítókat, és más gyógyszereket szedünk,
amelyek csillapítják a szenvedést; sőt, vannak, akik az alkoholt és más
tudatmódosító szereket használnak erre a célra; és még ki tudja hány módszerrel
próbáljuk elkerülni vagy enyhíteni a szenvedést.
Ugyanakkor a szenvedés jellemformáló hatású is: komolyabbá,
érettebbé tesz, segít jobban megérteni és akár elfogadni is másokat, segít más
oldalról is látni az életet, mint azelőtt. Bár rossz, Isten még ezt is fel tudja
használni, hogy jobb legyen nekünk.
A szenvedés a bűn miatt sajnos természetes része lett ennek
az életnek. De azért, hogy kiszabadítson belőle, Isten Krisztusban magára
vállalta a szenvedésünk terhét is. Nem úgy, hogy mentesít alóla, hanem úgy,
hogy együtt szenved velünk. Ézsaiás próféta ezt írta róla:
Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia,
betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk
vele. (Ézsaiás 53:3)
Testi és lelki szenvedéseket kellett átélnie, amíg emberként
közöttünk volt. De ez nem minden! Isten az ő gyermekeivel együtt szenvedett a történelem korszakain keresztül (lásd Ézsaiás 63:9, Károli, ÚRK, és több más fordításban). És mindezt tompítás
és csillapítás nélkül viselte és viseli. Ezért jobban meg tud érteni minket,
jobban együtt tud velünk érezni, és jobban tudja, hogyan segíthet nekünk.
Ezeknek meg kellett lenniük, hogy megszabadíthasson minket a
szenvedéstől, s hogy ahogyan Krisztus feltámadt harmadnapon, ahogy meg volt írva, mi is
új életben járhassunk - ahogy meg van írva.
