Mikor szeret Isten?
Jeremiás 31:3
„Te rossz apa vagy!” „Te vagy a legjobb apa a világon!” Apaként
bizonyára legtöbben hallottuk ezeket a mondatokat. És mitől függött, hogy éppen
melyiket? Hát attól, hogy gyermekünk éppen aktuális kívánságait mennyire
teljesítettük vagy nem teljesítettük. (A fenti mondatok persze léteznek anyai
változatban is, de én az apás formákat kaptam.)
A szülők érzései általában kiegyensúlyozottabbak, bár
többször találkoztam már azzal, hogy szülők gyermekeik iránti szeretetét
befolyásolta az utóbbi időszakban tanúsított viselkedésük. Normális, hogy mind
vágyunk arra, hogy a gyermekeink a mi értékrendünkkel összhangban éljenek, mert
ezt tartjuk jónak. De mi történik, ha nem ezt teszik? Akkor nem szeretjük őket?
S ha mi akkor is szeretjük őket, ha az elképzeléseinktől teljesen eltérően
élnek, akkor miért van az, hogy Istenre sokan úgy tekintünk, hogy ha jók
vagyunk (vagyis: az ő tanácsai szerint élünk), akkor szeret minket, a
gyermekeit, ha pedig távol vagyunk tőle, és inkább a magunk útját járjuk, akkor
nem?
Jeremiáson keresztül azt üzeni Isten, hogy az ő szeretete
örök, ő hűséges hozzánk, és amikor messze vagyunk mennyei hazánktól, akkor is
felkeres minket.
Isten szeretete nem függ a mi viselkedésünktől. Ha jók
vagyunk húsz éve, ha rosszak voltunk egész életünkben; ha annyira közel van
hozzánk, hogy a szívünkben él, ha hallani sem akarunk róla, vagy haragszunk rá,
ő ugyanúgy szeret. Időben és mélységében változatlan ez a szeretet. Isten
hűségesen vár, keres és küzd azért, hogy örök élettel ajándékozhasson meg. A mi
döntéseinktől, viselkedésünktől csak az függ, hogy a jót, amit tartogat a
számunkra, mennyire tudja megvalósítani az életünkben.
Nekem ilyen Atyám van. És a tiéd milyen?
