Bízz benne!
A kislányom félve lépett oda hozzám. Valamit nagyon szeretett volna elmondani, de félt, hogy mit fogok szólni hozzá. Talán leverte a vázát az asztalról? Vagy betört egy ablakot? Összefirkálta a bejárati ajtót? Ezekben a pillanatokban kerül mérlegre minden, amit eddig apaként tettem. Vajon kiböki-e, hogy mi bántja, vagy elfojtja, mert fél a reakciómtól?
Az egész a bizalom kérdése. Bízik-e abban, hogy megértő leszek, bízik-e a szeretetemben – bízik-e bennem? Mint minden hasonlat, ez a példa is sántít, de valami ehhez hasonló az, ami Isten és köztünk is van. Emberekként, akik a magunk bukásaival, nehézségeivel, rossz döntéseivel nap, mint nap teszünk olyant, amiért Isten megharagudhatna... Úgy is gondoljuk, hogy megharagszik ránk, vagy hogy ez az alapállapota.
A Zsidókhoz írt levélben azonban azt látjuk, hogy ez az egész gondolat csak a bizalmatlanságunkat bizonyítja. Amennyiben le tudjuk vetkőzni a félelmeinket, és a Mennyei Atyánk elé állni a szükségeink közepette, bizalommal elmondani neki, ami a szívünket nyomja, akkor – bármily furcsa is ez a gondolat – biztos kegyelmet nyerünk nála.
Hogy miért? Azért, amiért én sem szidtam meg a kislányomat azért, mert véletlenül összetörte a kedvenc bögrémet. Mert jobban szeretem annál, hogy ilyen butaságokért haragudjak rá. Mint ahogy Isten is jobban szeret téged annál, hogy eltaszítson magától. Bízz benne!
