Katarzis
Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.
Ma, április 26-án a szellemi tulajdon világnapját ünnepeljük. A 2025-ös évre a Szellemi Tulajdon Világszervezete a zeneszerzőkről való megemlékezést és az ő ünneplésüket tűzte ki célul.
Talán már túlságosan megszoktuk, és ritkán gondolunk bele, de a zene Isten hatalmas ajándéka. Mindenkihez szól, mindenkit megérint, és összeköt bennünket egymással és Istennel. És a kezdetek óta velünk van; gondoljunk csak Mózes első könyvének őstörténetéből Júbálra, aki minden citerás és fuvolás elődje; vagy Mózesre, az első személyre a Szentírásban, aki énekének szövegét olvashatjuk is. Aztán ott van a temérdek zsoltáríró, a Jelenések könyvében a Megváltottak éneke, és a Biblia kora óta is számtalan zenész, akik akarva-akaratlanul is valamilyen módon Istenhez emelik fel a lelkünket.
A zene nagyszerű eszköz arra, hogy Istenhez közeledjünk, és fogékonyak legyünk az ő közeledésére. Az emberiség zeneszerzőinek, zenészeinek pedig különös kiváltsága az a lelki látás, amivel képesek közel hozni a természetfelettit, és közösségbe kovácsolni minket egymással, valamint Istennel.
És a zene olyan sokszínű, mint az emberi lélek dallamainak végtelen spektruma. Különböző helyzetekben, különböző emberek más-más zene segítségével találják meg Istent. Van, hogy lelkünk túlcsordul, és dicsőíteni akarjuk őt, máskor egyszerűen csak örülünk az életnek, és a vidám dallamok kötnek össze minket a Teremtővel. Időnként azonban kérdéseink vannak, nem értünk valamit, vagy haragszunk Istenre, és sok zsoltáríróhoz hasonlóan, vagy ahogy Bono, a U2 énekese megfogalmazta, "üvöltözünk Istennel."
Bárhogy is legyen, Isten az, aki a zene által megtisztít bennünket, és nyugalmat, békét ad a lelkünknek.
Használjuk hát ki ezt a napot arra, hogy értékeljük az emberiség nagy zenészeit, és megtaláljuk azt a zenét, amelynek segítségével ma Istenhez közeledhetünk, hogy ő megtisztítson minket!