Az igazi Atya
Van úgy, hogy magányosnak érezzük magunkat. Mintha senki sem értene meg igazán – még azok sem, akiktől ezt leginkább várnánk: a család, a közösség, a barátok. Ézsaiás könyve egy fájdalmas, mégis reményteli pillanatot örökít meg. Isten népe átéli az elhagyatottságot: még Ábrahám, a hit atyja sem ismerne rájuk, Izráel sem foglalkozik velük. Mégis van valaki, aki nem fordul el tőlük. Valaki, aki nemcsak a múltjukban volt jelen, hanem ma is megszólítható: „Uram, te vagy a mi Atyánk!”
Képzelj el egy árva gyermeket egy nagy városban. Ide-oda sodródik, senki nem figyel rá igazán. Egyik nevelőotthonból a másikba kerül. Az emberek papírokon vezetik a sorsát, de senki sem hívja őt néven, senki sem néz a szemébe. Aztán egy napon jön valaki – nem rokon, nem kötelességből jön, hanem szeretetből. Letérdel elé, a szemébe néz, és azt mondja: „Hazaviszlek. Innentől én leszek az apukád.” Nemcsak gondoskodni akar róla, hanem kapcsolatot építeni – örökre.
Isten nem csak történelmi szereplő, nem „ősatyák emléke” számunkra, hanem élő Atya. Akkor is, amikor mások nem látnak bennünket. Akkor is, amikor senki nem áll mellénk. Ő nem a múlt embereit keresi, hanem a ma gyermekeihez hajol le – hozzád is. És nem csak irányítani akar, hanem nevén szólítani, szeretni, magához ölelni.
Ne félj hát így szólítani ma is: „Atyám!”
