Békesség nektek!
Féltek. Világuk kifordult a sarkaiból, köddé vált minden,
amiben reménykedtek, hitüket darabjaira tépte az üvöltő tömeg feszítsdmegje, a
kalapácsok kegyetlen puffanása, a nappali sötétség és a Mester utolsó lehelete.
Mindenüket feltették a Názáretire, mert hitték,
hogy Ő az, akit megjövendöltek, aki végre rendet tesz ebben az élhetetlen
káoszban, aki helyreállítja népük sorsát, és uralkodni fog igazságosan a
világon. Senki más nem beszélt még így, senki más nem tett ilyen csodákat,
jeleket, és senki más nem hívta el őket tanítványnak. De Jézust elfogták,
kivégezték, és a megtorlás bármikor utolérheti őket. Ilyet már láttak, nem
egyszer.
Együtt voltak a zárt ajtók mögött, szívüket a gyász súlya
nyomta, de gondolataik újból és újból elkalandoztak ahhoz a hírhez, amit reggel
hallottak az asszonyoktól. Milyen furcsa és kegyetlen játéka ez a sorsnak?
És egyszer csak eggyel többen voltak a szobában. Maga Jézus
állt ott középen, és ugyanúgy üdvözölte őket, ahogy néhány nappal ezelőtt beszélt
hozzájuk abban az emeleti teremben az utolsó vacsorán: Békesség nektek (lásd Jn16:33)! És mint aki a gondolataikba lát, kérés nélkül mutatta a sebeket a kezein
és az oldalán. Nincs több kétség, most már igazán lehet békességük.
Nem tudom, milyen terheket hordozol a szívedben, Kedves
Olvasó. Nem tudom, mi üli meg a lelkedet, és milyen kihívások keltenek félelmet
benned. De azt tudom, hogy Krisztus él. Ő érted adta életét, és érted győzött a
halál felett, hogy többé senki és semmi ne állhasson közétek, és megismerhesd,
milyen is az Isten valójában. Veled van, veled küzd a nehézségekben, veled éli
meg ennek a létnek minden örömét és borzalmát. Lehet, hogy most még nagyon
sötétek a felhők, és kilátástalannak tűnik minden, de bízz Benne! Ő feltámadt! Legyen
békességed!
