Légy erős és bátor!

Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom.

„Légy erős és bátor…”- ennyi lenne? Ilyen könnyű lenne?

Mózes és Józsué igazán érdekes és példamutató vezetőkként jelennek meg az Ószövetség lapjain. Mózes eleinte kételyekkel bontogatta szárnyait. Az Egyiptomból való szabadulás élményei nem csak a fáraónak és a népnek hordoztak üzenetet, hanem magának Mózesnek is. Talán elsőkörben neki volt a legnagyobb szüksége arra, hogy meglássa Isten hatalmát. Amikor az Úr megbízta ezzel a feladattal, Mózesnek szüksége volt csodajelekre, hogy elmerje vállalni Istentől kijelölt életútját, vagy ha úgy tetszik, feladatát. Emberileg ez teljesen érthető. Mózes egy idegen nép között nevelkedett, idegen szokásokat sajátított el és a zsidóság felszabadítása a „fogadott” népének uralma alól igencsak nehéz feladatnak bizonyult. Így hát kicsit sem meglepő, hogy megerősítésre vágyott, amelyet megadott neki az Úr.

Ezzel szemben Józsuénak, Mózes tapasztalataiból és életéből merítve, elég volt Isten jelenlétének az ígérete. Látta és tapasztalta azt, hogy Isten jelenléte micsoda erővel ruházza fel Mózest és számára ez elegendő biztosíték volt ahhoz, hogy teljesítse Istentől jövő feladatát. Ugyanakkor az is tény volt, hogy Isten jelenléte együtt jár az Ő törvényéhez való ragaszkodással.

Erősnek és bátornak lenni, hogy betudjuk tölteni feladatunkat együtt jár azzal, hogy ismerjük Istent. Teljesen megismerni lehetetlenség, hiszen nem is tudnánk mindent befogadni, ami Ő, de amennyi megismerhető belőle, arra törekedni kell. Mózes és Józsué története és tapasztalatai nem véletlenül kerültek leírásra. Amikor elbizonytalanodnál, hogy vajon elég vagy-e, képes vagy-e, fontos vagy-e, értékes vagy-e Isten számára és a te feladatodban, akkor jusson eszedbe, hogy előtted már oly’ sokan bizonyították, hogy Istennel minden lehetséges. Bízz Benne és neked is bebizonyítja!

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy tánc az esőben

Ez nem az a nap!

Mint a villámlás