Ne etesd az oroszlánt!
A zsoltár szavai akkoriban forradalmiak voltak. Az ókori világban az istentiszteleti áldozatokról az emberek úgy hitték az isten megeszi azt. Úgy gondolták – és egyesek ma is úgy gondolják, konkrét vagy átvitt értelemben – áldozatukkal ténylegesen táplálják, éltetik az isteneiket, gondoskodnak szükségleteikről, amiért cserébe az istenek is barátságosan fognak viselkedni velük. Nem akarod tudni milyen az isten, ha éhes!
Izrael Istene másként szól. „Nem az áldozatod tartja fenn az életemet. Minden az enyém. Ez az egész nem rólam szól.” Isten tehát nem fogja leharapni a fejed éhségében. Sem szó szerint, sem átvitt értelemben. Isten nem egy éhező oroszlán, aki körbejár, hogy lássa, kit nyelhet el, és csak akkor tűr meg, ha dobsz neki egy falat húst. Szabad vagy!
Pedig hányszor próbáljuk „odadobni a húst”: félelemből jövő imák, szolgálatok, tettek, pénz – mintha Istennek szüksége lenne a tetteinkre, teljesítményünkre, javainkra. Próbáljuk megvenni különleges jóindulatát. De Isten nem azért várja ezeket, mert a „tapsunk” élteti őt, mint valami nárcisztikus diktátort, aki cserébe bőkezű az éljenző párttagokkal. Isten nem korrupt vezető. Nem mi éltetjük őt, Ő éltet minket: jót és gonoszt egyaránt, feltétel nélkül.
Neki nem az imád, szolgálatod, tetteid, pénzed kell: neki te magad kellesz. Ő rád vágyik, nem arra, amit csinálsz. Nem az „odadobott húsra”, hanem arra, hogy simulj bele ölelésébe. Ő feltétel nélkül szeret, megállíthatatlanul. Ha hagyod, szeretete az egész életedet átitatja.
Hálaadásod nem őt változtatja meg, hanem téged.
