Ez sem könnyű...
"Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon."
Ezékiel próféta könyve 34. fejezet 12. verse
A pásztor a legelő közepén állt és azt sem tudta merre induljon. A nyájból szinte csak a sántákat látta, akik nem tudtak lépést tartani a többivel, de azoknak is leginkább csak a hátát. Átkozta magában a vihart, meg a kidőlt fát, ami a balesetet okozta. Amiatt kellett a szomszéd segítségére sietnie és mire végeztek, oda az állatsereg és mostmár ő került bajba. Rohant a tyúkól melletti tornáchoz a bicikliért. Pattant is rá és irány juhok után. Kettőt füttyentett és kutyái azonnal csatlakoztak hozzá.
- Rigó! Kerülj eléje! - kiáltott az egyiknek. - Gyorsan, gyorsan!
A fekete, okos szemű nőstény már loholt is. A tanonc meg utána. Rigó, a tapasztalt terelő már gazdája nézéséből, hangjából tudta, mit akart. Most ő is érezte, nagy lehet a baj. Lehagyva társát is elszáguldott a bicegők mellett és ahogy eléjük ért márt kanyarodott is oldalvást ugatva, hogy visszafordulásra késztesse őket. A birkák meghőköltek, majd ahogy szokták, engedelmeskedtek is a parancsnak.
- No, ezzel megvolnánk. - gondolta. Majd odaszólt a fiatalabb kutyának:
- Füstös, vidd őket hazáig! Rigó, te gyere velem!
Remélte, hogy így is lesz. A szürke kutya még csak pár hete járt a Rigóval a nyáj mellett, de eddig ügyesnek bizonyult. Bár eddig önálló feladatot még nem kapott. A nádas felé fordította a kormányt és erősen kezdett tekerni, mert mintha arra látott volna pár állatot. Rigó követte.
- Nincs nagy baj, csak nem alszok az éjjel, az már biztos. - mondta magának a bajusza alatt. Rég esett az eső és a nádas alja most száraz volt. Nem volt tele sárral, néhol vízzel is, mint tavaly. Emlékezett rá, hogy akkor sokáig nem is terelte arrafelé a legelni vágyókat, nehogy beletévedjenek az ingoványba egy és oda legyen. Hogy számolna el a gazdákkal? Ahogy a szélébe ért és lepattant a bicikliről bégetést hallott innen is, onnan is. Magas volt a nád, egymást sem találják, sokig fog tartani mire kiszedi őket.
- Rigó, te maradj itt és tartsd egybe azokat, akiket kihozok! - adta a vezénylést a társának. Tudta, a sűrűben nem sok hasznát látná hűséges kutyájának. De, ha kint hagyja, ugatásával még neki is mutathatja az irányt. Még kölyök korában megtanulta, hogy kell parancsra ugatni. Így is lett. szinte egész éjjel a sás között keresett és egyesével, hol kettesével talált rá a megrémült jószágra. A cipője elhúzott, mert bár nem volt sár, de egy kis víz megmaradt a növények levelein és jártában-keltében eláztatta a zokniját. Hiába, bár inkább menydörgés és villámlás volt, de csak hozott a vihar egy kis esőt is. Akár még hálás is lehetett volna érte, ha nem kellett volna egész éjjel dolgoznia, hiszen az a kis eső is megújítja másnapra a gyökeréig lerágatott legelőt.
Három óra volt mire ágyba került. Meglett az összes fias, a sánták és a nyáj legjava is. Egy sem maradt el, mind bekerült a karámba. A szivattyúval meghúzatta a vizet, hogy legyen mit inni, a kutyáknak is lökött az ebédről maradt csontból. Megérdemelték a jutalmat. Igyekezett gyorsan lehunyni a szemét, hogy hamar elaludjon, hisz pár óra és kelhet is fel. Hiszen krán kell menni legeltetni, hogy a déli hőség előtt visszaérjen a nyáj...
A Biblia szerint mi Isten legelőinek nyája vagyunk és Jézus a mi jó Pásztorunk. Bármerre is vet minket az élet vihara, biztosak lehetünk abban, hogy ő megkeres és megszabadít minket a veszedelemtől. Mindenkor bízhatunk Benne!
