Negyvenévnyi bégetés
„Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!”
Néhány éve ismét tanulásra adtam a fejem, és beiratkoztam az
egyik teológiai főiskola mesterképzésére. Amikor erre a lépésre rászántam
magam, már több mint négy éve GYES-en voltam otthon a gyerekekkel. Sejthető,
hogy nem túl sok intellektuális kihívás ért ez alatt az idő alatt, ezt nagyon
jól illusztrálja az a tény, hogy az olvasmányaim 75 %-át az Anna, Peti, Gergő
valamint a Bogyó és Babóca könyvek adták. 23%-át pedig Kufli, Süsü, Kisvakond
vagy Panka és Csiribí mesék. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ezek közül
egyik sem tuszkolható be a szakirodalom kategóriába.
A képzésen fantasztikus tanároktól tanulhattam, minden
alkalom igazi felüdülés volt, a csoporttársaimmal pedig nagyon jó közösséget
tudtunk alkotni. De megmondom őszintén, mindezen pozitív tapasztalatok mellett
az első félév maga volt a kínszenvedés. A szóbeli vizsgáimon nem találtam a
megfelelő szavakat, egy-egy értelmes mondat megfogalmazása, és a megtanult
anyagra való visszaemlékezés olyan lehetetlennek tűnt, mint a Mount Everst
meghódítása. A beadandók megírása pedig indokolatlanul sok időt emésztett fel. Még
a meseterápiát bemutató dolgozatomat akár kezdhettem volna úgy, hogy „Egyszer
volt, hol nem volt”, de a többinél enyhén szólva is más stílust kellett kiásnom
agyam legeldugottabb üregeiből. (Ebben az időben történt az, hogy a kisebbik, akkor
alig kétéves gyermekem azt játszotta, hogy dogmatikát tanul…)
Én csak négy évet töltöttem parkolópályán, távol az addig
végzett munkámtól, míg Mózes negyvenet. Ezt a „versenyt” ő nyerte.
Igen, valaha az akkori kor legelitebb oktatóitól
tanulhatott. A fáraó lányának fogadott fiaként számos tudományban képezhette
magát. Írás-olvasás, számtan, szónoklat, politika, hadviselés. Aztán mindennek egy
csapásra vége szakadt, és napjai nagy részében nem hallott mást, csak a
bárányok bégetését. Negyven éven keresztül.
Megkapó az a nyers őszinteség, amivel bizonyítani próbálja
Istennel szemben az alkalmatlanságát. De az Úr nézőpontja, mércéje, tervei
egészen mások. Ő meglátta Mózesben azt az embert, akivel igazán szoros,
bensőséges kapcsolatot tud majd kialakítani. Aki hallgatni fog rá, akit képessé
tehet a feladatra, akivel tanácskozhat, aki vitába mer majd szállni vele, aki
eltölt 40 napot és 40 éjt az Ő jelenlétében fenn a Sínai-hegyen. Aki előtt
elvonulhat, aki megpillanthatja Őt, még ha csak hátulról is. Isten látta
Mózesben azt, aki társa lesz a kivonulás csodájában, aki az Ő szeretetével, türelmével
és kitartásával fogja vezetni Izrael népét.
Isten meglátta Mózesben az Emberét, és benned is látja ezt. Ő
tudja, milyen kihívások várnak rád az előtted álló héten, és azt is tudja, Vele
képes leszel megküzdeni az óriásaiddal. Hát ne magadra nézz, ne a saját képtelenségedre,
hanem az Ő hatalmára! Bízz benne, hogy tudja, merre vezet, és menj utána
bátran!
