Egy igazi Társ
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.”
Emlékszem, amikor összeházasodtunk a férjemmel, és
beköltözhettünk az első közös albérletünkbe, az egyik legjobb dolog az volt,
hogy végre valahára megszűntek a távolságok. Már nemcsak bizonyos napokon tudtunk
találkozni, nem kellett kilométereket utazni, hogy egy rövid időre lássuk a másikat,
hanem végre együtt élhettünk meg mindent.
És egy jóadag mindent megéltünk… Ahogy visszagondolok a
mögöttünk lévő évekre, és rápillantok az Ember őszülő halántékára, egyfajta
megnyugvás tölt el. Nem mondom, hogy szívesen újraélnék most mindent, mert
őszinte leszek, vannak történések, veszteségek, állapotok, amiket senkinek nem
kívánok, de semmiért nem adnám azt a csapatot, akikké lettünk, és akikké még
ezután fogunk válni.
A ma reggeli zsoltárban is egy nagyon szoros kapcsolat
jelenik meg, egymásrautaltság a pásztor és a juh közösségének példájában. Az
Istennel való kapcsolatunkról fest le ezzel az illusztrációval egy őszinte
képet Dávid király. Van benne füves legelő, csendes víz, igaz ösvény, meg a
halál árnyékának völgye, bajok és ellenségek is. Ám a lényeg az, hogy ezt mind
együtt élhetjük meg Istennel.
Mert Ő a társunk szeretne lenni, egy meghitt, bensőséges,
házastársi kapcsolathoz hasonló összefonódást kínál nekünk. Nem akarja, hogy
egyedül küzdjünk az úton, mert egyedül elveszünk. Ő az, akivel biztonságban megélhetjük
az áldást és a tragédiákat egyaránt.
A zsoltáríró nem reklámszöveget mond fel, elhallgatva az
apróbetűs részt. Őszintén beszél az életről, annak napos és árnyékos oldaláról.
De a lényeg, hogy Isten átvezet minket mindezen. Ott jön velünk az úton, és sosem
hagy el minket, ha mi is így döntünk. Nem kell azon küzdenünk, hogy hajunknál
fogva kihúzzuk magunkat a mocsárból, nem kell minden terhet nekünk vinnünk. Támaszkodhatunk
a Társunkra, Krisztusra, mert Ő az egyetlen, aki megmenthet minket, és akivel
meg tudjuk élni ezt a pályát. Ő az, akivel még a halál árnyékának völgye is
értelmet nyer, a kapcsolatunk pedig fejlődik a próba hatására.
És ez a kapcsolat, ha mi is úgy akarjuk, sosem ér véget. Itt
nem kell tartanunk a búcsútól, mert Krisztus feltámadt a halálból, és velünk marad
a világ végezetéig.
Hát vegyél egy nagy levegőt, és nézz hittel szembe
mindazzal, ami rád vár az előtted álló héten! Nem vagy egyedül!
