Bölcsesség és biztonság


„Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy! Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat. Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg. Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. Nem kell attól félned, hogy hirtelen fölriadsz, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.”

Példabeszédek könyve 3:21-26

Törtek már be hozzád, vagy loptak már el tőled valamit? Amikor velem ez megtörtént, a tárgyi veszteség mellett a legrosszabb az volt, hogy a biztonságérzetemtől fosztottak meg. Ezek a sebek pedig nem egykönnyen gyógyulnak. Talán ezért is volt olyan jó olvasni ezeket a fenti igéket. Reményt kaptam belőlük.

Bölcs Salamon, a Példabeszédek könyvének írója ebben a fejezetben Isten bölcsességéről beszél, és boldognak mondja azt az embert, aki megtalálta azt (13. vers). A Mindenható ezen tulajdonsága segítségével vitte véghez a teremtés monumentális művét, ezzel alkotta meg a földet, választotta el a vizeket, népesítette be világunkat. Bölcsessége vezette abban, hogy igen jót alkosson, és az egész koronájaként megformálja az Embert úgy, mint aki Rá hasonlít.

Szerintem egyetértünk abban, hogy hatalmas munka a semmiből való teremtés, és a bűn minden pusztítása ellenére még ma is megláthatjuk, Isten milyen csodálatosat alkotott.

És ebben rejlik a jó hír. Ő nem tartja meg csak magának a bölcsességét. Neked is ad belőle, ha kéred, ha keresed a Vele való kapcsolatot, ha megismered. És ez a bölcsesség, Isten vezetése fog utat mutatni neked életed elágazásaiban. Ő lesz ott melletted minden gyötrő kérdésben, és igyekszik rávilágítani a lényegre, a megoldás felé vezető ösvényre.

Isten bölcsessége, a Vele való szoros kapcsolat ad neked olyan biztonságot és békességet, amit a legmegrázóbb helyzetek sem képesek elvenni tőled. Nem kell félned, mert sosem leszel egyedül. Bármilyen próba is érjen, bármilyen támadás leselkedjen rád, nem egyedül kell helytállnod. Ő ott lesz veled.

És Benne bátran megbízhatsz, mert sosem fog csalódást okozni. Még ha túl nagy is körülötted a sötétség, ha a Gonosz mindent meg is tesz azért, hogy elbizonytalanítson, Ő állja a szavát, és nem enged nagyobb próbát az életedbe, mint amit Vele ki tudnál állni.

Hát keresd Őt minden nap! Kérd az Ő teremtő bölcsességét, és engedd, hogy tanácsolja, vezesse életedet! Hidd el, nála leszel a legnagyobb biztonságban.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet