A Magasságos ereje
„Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.”
Azt gondoltam,
álmodom, alig mertem elhinni, hogy mindez valóság. A Magasságos ereje
befedezett, és méhemben megfogant egy kis élet. Isten szent Fia, a Megígért, a
Messiás. Akkor kezdett igazán valóságossá válni, amikor először megmozdult, és
éreztem, hogy tényleg ott van, aztán napról napra nagyobb és nagyobb lett, a
köztünk lévő kapocs pedig mind egyre szorosabb.
Vártam Őt.
Vártam, amióta az eszemet tudom, mert megjövendölték, mert minden ünnep erről
beszélt, hogy egy nap majd eljön, és elhozza a szabadulást. De most egész
máshogy vártam. Vártam testem minden apró rezdülésével, minden
levegővételemmel, minden szívdobbanásommal. Vártam, hogy megszülessen, mert Ő
az én gyermekem. Az elsőszülöttem, a Megváltóm.
Isten
lépésről lépésre vezetett egyre közelebb ehhez a titokhoz. Amikor megszületett,
és öleltem, szoptattam, óvtam az álmait, fel sem bírtam fogni, mit jelent
mindez. Sok idő kellett ahhoz, hogy a Fiamból számomra is a Messiássá váljon,
az én Messiásommá. Hosszú volt az út, fájdalmas, és nehéz volt elengedni, hogy
nem úgy történnek a dolgok, ahogyan én azt vártam.
Nem lett
király a Fiamból, nem űzte el a rómaiakat, és nem hozta el közénk Isten országát.
Vagy legalábbis nem úgy, ahogy mi szerettük volna. Húsvét ünnepén felszegezték egy
durván ácsolt fakeresztre, és meghalt, mint egy utolsó bűnöző. Az én Fiam. A
poklok poklát jártam meg az alatt a néhány nap alatt. Évtizedeket öregedtem, hitemet
tomboló szelek tépázták, fülemben pedig alig hallhatóan suttogtak az angyal
szavai, melyekbe próbáltam minden maradék erőmmel kapaszkodni.
De a
legsötétebb Sabbath után ismét felkelt a nap, mert Ő feltámadt, és szívemben
kezdtek igazán helyükre kerülni a kérdések. Ennek így kellett lennie. Mi királyt
vártunk, de a Báránynak kellett eljönnie, aki meghalt, hogy mi élhessünk örökké
az Ő országában. Minden szenvedés, minden keserű óra és kételyben úszó nap
értelmet nyert azon a reggelen. Mert él Isten Fia. Él a gyermekem. Él a Megváltóm.
