Te már élsz?
"Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad."
János apostol I. levele 3. fejezet 14. vers
Tavaly részt vettem egy rövid, újjáélesztésről szóló
előadáson. Ha egy eszméletlenül fekvő emberre találunk, először is hangosan meg
kell szólítani, majd, ha nem reagál, megrázni a vállait. Ha ekkor sem tesz
semmit, hívni kell a mentőket, és meg kell vizsgálni, hogy lélegzik-e és van-e
pulzusa. Vagyis az alapvető életjelenségeket kell keresni, hogy megtudjuk
állapítani, hogy él-e, és hogy tudjunk segíteni rajta.
Minden életformának megvannak az alapvető jelenségei. A
baktériumoknak, a növényeknek, a különböző állatoknak és az embernek is. Az
emberek egy különleges csoportjának pedig, a lelki embereknek van egy egészen
egyedi életjelenségük, ami alapján megállapítható, hogy élnek-e vagy sem. Hogy
mi ez? János fenti mondata alapján az, hogy szeretik a testvéreiket.
Ez nagyon világos kijelentés, ami leegyszerűsítve azt
jelenti, hogy az igazi lelkiségünk vagy hívő voltunk jele az, ha szeretjük a
hozzánk hasonlóan gondolkodó-hívő embereket. Megesik néha, hogy lelki
közösségekben is egyesek szeretetlenül viszonyulnak másokhoz? Mit jelent
számukra az, amit János írt? Ugye egyértelmű? Ha szeretünk - élünk. Ha nem szeretünk - holtak vagyunk.
Ugyanakkor az apostol szavai valójában a minimumot jelölik
meg, azt a pontot, ahol elkezdődik az élet, ahol „átmegyünk a halálból az
életbe”. Jézus pedig elmondta és bemutatta a skála felső végét:
Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét
adja barátaiért.
A legtöbb lelki ember, miután életre kel, fokozatosan fejlődik a mások iránti szeretetben, vagyis az egyre inkább feltétel nélküli, önmegtagadó, cselekvő jóindulatban, a minimumtól (vagy inkább: nulla ponttól) a maximum (Krisztus szintje) felé. Akik ezeket a sorokat olvassuk, többségében valahol a nulla és a maximum között vagyunk.
Mi a helyzet veled? Te már élsz?
