Szívbeli megtérés


"De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek megIstenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet!" 

Sokszor láttam már, hogy milyen, amikor a megtérés "félrecsúszik". Az ember megismeri Jézust és az evangélium örömhírét, és teljes vállszélességgel beleveti magát a keresztény életmódba, minden adott volna a megváltozott élethez, legbelül azonban valami hibádzik. Megvannak a szükséges mozdulatok, szavak, megvannak a külsőleg jól felismerhető motívumok, az öltöny, az ünneplő ruha, bizonyos napok ünneplése, bizonyos ételek elhagyása, és első ránézésre nem is tűnik fel, de mondhatnánk, hogy valami mégiscsak "bűzlik".

A kívülálló szemében a "megtért" keresztény ember képe sokszor hasonlít azokra a "testrablókra", a régi sci-fikből jól ismert űrlényekre, amik a földre érkezve felveszik az ember alakját, de a gondolkodásukat, vágyaikat, érzelmeiket nem tudják magukra ölteni. Kívülről embereknek néznek ki, belül azonban mindig űrlények maradnak. És aki "megtért" (így, idézőjelekben) emberrel találkozik, joggal érezheti így, hiszen a "megtért" ember csak kívülről olyan, mint a valódi keresztény, belülről ember, ugyanolyan bűnös ember marad, mint előtte volt. Ilyen az, amikor félrecsúszik a megtérés. Látszat-kereszténység.

Jóel prófétán keresztül Isten szívig ható megújulásra szólít fel bennünket. Ne a ruhán (annak megszaggatásán, vagy kivasalásán) látsszon, hogy mennyire hiszel Istenben! A kereszténység nem arról szól, hogy ki tudj jobban színlelni, ki mond, vagy ír nagyobb ÁMEN-t, ki oktatja ki keményebben a másik embert, ha az nem úgy gondolkodik, mint ő. A kereszténység — a Krisztushoz való hasonlóság — belülről-kifelé haladva valóban megváltoztatja az ember életét.

Ha a vége az lesz, hogy a ruha is megszaggatásra (vagy kivasalásra) kerül, bizonyos napokon tiszteli Istent, és bizonyos ételeket megvon magától, az jó és becsületre méltó. Ehhez viszont először a szívben kell végbemenjen a mindent átfogó változás.

A legenda szerint Karácsony Sándor, nemzetünk egyik legnépszerűbb pedagógiai, filozófiai írója és egyetemi tanára volt az, aki szerintem a legszebben szemléltette a diákjainak egy előadásán a megtérés lényegét: "Tudjátok, ez olyan, mint amikor az emberben 360 fokos fordulat történik.”  
A tanítványok tisztelettel hallgatták, hogy biztosan mellébeszélt. Biztosan nem értette, mi a 360 és a 180 fok. Csak mondta, hogy az igazi megtérés az 360 fokos fordulat. 
A végén mégis szóltak, hogy: "Sándor bácsi, talán 180 fokosra tetszik gondolni; hogy eddig erre megyek, most meg éppen ellenkezőleg.”  
"Nem! Úgy értem, hogy az Isten megpörgetett engem, és csinálom ugyanazt tovább, amit csináltam. Ha parasztember voltam, megpörget, s aztán jobb paraszt leszek; Ha pap voltam, megpörget, jobb pap leszek; Ha tanár voltam, jól megpörget az Isten és továbbra is tanár leszek, csinálom tovább.” (Forrás: Farkas József református lelkipásztor igehirdetése, KÉZIRAT, 1999. február 28.)

És miért mondom mindezt? Azért, mert ahelyett, hogy a "hogyan"-ra tennénk a hangsúlyt, (Hogyan mutathatom ki a megtérésemet?) helyezzük a "miért?"-re! Miért akarom kimutatni a megtérésemet?

Azért, "mert kegyelmes és irgalmas [az Úr], türelme hosszú, szeretete nagy." Más motivációra nincs is szükség.