Isten bizalmi indexe


"Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!"

62. Zsoltárok könyve 9. vers

Egy 2019-es felmérés szerint mi, magyarok a tudósokban, a tanárokban és az orvosokban bízunk a legjobban, a legkevésbé pedig a reklámszakemberekben, a politikusokban, a miniszterekben és a bankárokban. Az, hogy bízunk-e egy szakma képviselőiben vagy sem, az főleg a velük szerzett első tapasztalatainktól függ, de véleményünket erősen befolyásolhatja az is, amit mások mondtak róluk, és a közvélemény alapján kialakított előítéleteink is.

Az említett felmérés foglalkozási listáján biztosan nem szerepelt Isten - hiszen Istennek lenni nem foglalkozás - de vajon milyen lett volna az ő bizalmi indexe, ha róla is kérdezték volna az emberek véleményét? Arról vannak felmérések, hogy az emberek hány százaléka hisz Istenben, de ez a szám nem feltétlenül mutatja meg azt, hogy mekkora részük bízik is benne. Mert az, hogy igazán bízunk Istenben vagy sem, az nem abból látszik meg, hogy milyen választ adunk erre a kérdésre, hanem például abból, hogy hogyan viselkedünk, amikor az események kicsúsznak az irányításunk alól; abból, hogy mennyire aggodalmaskodunk a jövő kiszámíthatatlan eseményei miatt; abból, hogy hogyan döntünk olyankor, amikor a saját véleményünk melletti kitartás észszerűbbnek és előnyösebbnek tűnik számunkra az Isten véleményének elfogadásánál, és így tovább.

Mert sokkal könnyebb "bízni" Istenben akkor, amikor egészségesek vagyunk mi és a szeretteink, tele van a kamránk, van elég anyagi tartalékunk, és Isten véleménye egybeesik a miénkkel. (Bocsánat a furcsa megfogalmazásért, de általában ezt szeretnénk, nem?)

Dávidon keresztül azonban arra biztat minket Isten, hogy mindig bízzunk benne, minden körülmények között. Jóban-rosszban, egészségben-betegségben, ha egyetért velünk, és ha nem. Hiszen az élet próbáinak és döntési helyzeteinek éppen az az egyik legfőbb célja, hogy megtanítsanak minket feltétel nélkül bízni Istenben. És valóban: kiben bízhatnánk igazán, ha nem abban, aki pusztán szeretetből annyi áldozatot hozott értünk?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet