A szeretet parancsa


„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.”


Kétségkívül az egyik legszebb és legfontosabb érzés az életben a szeretet. Van az a mondás, hogy „Szeretni és szeretve lenni a legjobb dolog a világon!” – és ez tényleg így van. Csodálatos és nagyszerű dolgokra képes az az ember, aki szeret és akit viszont szeretnek. 

A szeretetnek meg van a nagyszerű tulajdonsága, hogy képes változást előidézni. Képes arra, hogy megváltozzon a gondolkodásmód, a viselkedés, életbe lépjen az elfogadás, a megértés, a támogatás vagy épp az együttérzés. Na de, ha képes erre a szeretet, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy miért van mégis annyi családon belüli erőszak, annyi bántás, annyi pofon, pedig az illető azt állítja, hogy ő szereti azt, akit egy órával ezelőtt bántott. Hogy is van ez? A válasz egyszerű: van a szeretet és van az isteni szeretet. Az első érzés, amit sokan szeretetnek gondolnak valójában tele van bűnnel, ahogy a világ is. Tele van önzéssel, néha bosszúval, néha sértődéssel és alkalmanként erőszakkal is. Ezen „szeretet” elkövetői azt állítják, hogy ők szeretetből verték meg a feleségüket/gyermeküket, hogy megtanulják mi a rend. Szeretetből csattant el egy pofon, hogy megtanulja az áldozat, mi is a tisztelet. Valóban ez lenne a szeretet? Ezzel ellentétben milyen az isteni szeretet? Milyen az, amikor úgy szeretjük a másikat, ahogy Isten szeret bennünket?

Az isteni szeretet elfogadja a hibákat, de igyekszik segíteni azok kiküszöbölésében. Látja a hiányosságokat, de igyekszik kipótolni azokat. Érzékeli a gyengeségeket, de igyekszik erősíteni a jó dolgokat. Tudja a bűnöket, de igyekszik kiszeretni a másikból az áldásokat. Ilyen az isteni szeretet! Ez az, ami képes megváltoztatni a gondolkodást, a hozzáállást, a viselkedést, az életet! Ez az a szeretet, ami képes megváltoztatni a világot. Jézus bemutatta, hogy milyen ez a szeretet, a mi feladatunk, még ha nem is tudjuk az egész világon, de a környezetünkben gyakorolhatjuk az Ő szeretetét és gondviselését, amivel mások irányába tudunk szolgálni.

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet