A barátságról
"Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik."
Azt mondják, a barátok hasonlóak egymáshoz. Akikről ma én szeretnék írni nektek, azokra igaz ez.
Mindketten fiatalok voltak. Nem törődtek a társadalmi, rangbeli különbségekkel, nyitottak voltak megismerni a másikat. Épp ezért ebben a korban köttetik a mai napig a legtöbb barátság.
Mindketten nehéz családba születtek. Egyikük életét az apja keserítette, míg a másik testvérei elnyomása alatt volt, mint legkisebb és féltékenységüktől szenvedett.
Mindketten bátrak voltak. Nem féltették az életüket és szembe mertek szállni az ellenséggel. Az egyikük a fegyverhordozójával legyőzött egy egész szakasz, náluknál sokkal jobban felfegyverzett katonát. A másikuk pedig egy rettenetes harcost, aki ellen nem mert kiállni addig senki, mert olyan félelmetesen erős volt és nagy.
Mindketten felnéztek a másikra. Nem olyan barátság volt az övék, amely rombol, hanem olyan, ami épít. Úgy egészítették ki egymást, hogy a másik által mindketten jobbá váltak.
Mindketten elismert hősök lettek, népszerű emberek. Tetteikért társaik szerették őket, a dalnokok megénekelték azokat. Az ország lakosai tisztelték és szerették őket és fel is néztek rájuk, ami ritkaság.
Mindketten szerették Istent. A hit fontos szerepet játszott az életükben, önzetlenné tette őket. Nem voltak féltékenyek a másik sikereire, nem versengtek egymással sőt, ha kellett, alá tudták rendelni magukat a másiknak. Isten vezette őket úgy küzdelmeikben, mind sikereikben. Senki sem tudta eltávolítani őket egymástól.
De a barátok különböznek is. Egyiküket üldözték, másik az üldöző fia volt, de nem tartott apjával a rosszban. Barátja mellett állt mindvégig a bajban, életét is kész volt kockára tenni érte. Az egyik pásztornak született, a másik királyfi volt, mégis a pásztorból lett végül király.
