A jókedvű adakozó

Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. 

Pál második levele a Korinthusiakhoz 9:7

A 90-es évek közepétől rendszeresen hallottam ezt a bibliai mondatot, általában úgy, hogy a hangsúlyt a „jókedvű”-re helyezték. Ez elgondolkoztatott: mi van azokkal, akik nem jókedvűen adnak, vagy egyáltalán nem adnak? Őket nem szereti Isten? Lehet, hogy a kérdések hátterében az is ott volt, hogy ebben az időben én is ezek közé az emberek közé tartoztam; de ha így volt, ha nem, én úgy éreztem, hogy ezzel mondattal valami nincsen rendben. Az nem lehet, hogy Isten csak a jókedvű adakozókat szeresse, mert akkor mi van a többiekkel?

Egyébként is, abban az időben már majdnem tíz éve rendszeresen olvastam a Bibliát, és jól ismertem ehhez hasonló kijelentéseket: 

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 

János evangéliuma 3:16

Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. 

János első levele 4:9 

Ezekben pedig sehol nem szerepel az adakozás, sem semmilyen más jócselekedet, amiért cserébe Isten szeretne. Isten szeret, minden feltétel nélkül. Akkor is, ha nem adakozom.

Évekkel később értettem meg, hogy a Pál által írt mondattal nincs semmi baj, csak a hangsúlyozás volt téves. Az idézőjelben szereplő szakaszban a hangsúlyt nem a „jókedvű”-re kell helyezni, hanem arra, hogy „szereti Isten”. S ha tovább olvassuk Pál levelét, a következő mondatokból világos, hogy pontosan erről van szó: nem a jókedvű adakozással foglalkozik tovább, hanem Isten áldásaira összpontosít. Mert Isten szeretete cselekvő szeretet.

Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.
Pál második levele a Korinthusiakhoz 9:8

Mi a helyzet akkor a nem jókedvvel adakozókkal és azokkal, akik egyáltalán nem adakoznak? Isten szereti őket is, de nem tudja rájuk árasztani kegyelmét és áldását olyan mértékben, mintha adakozó lelkűek volnának. Úgy tapasztaltam, hogy ez az áldás megvalósul anyagiakban is, de nem ez a lényeg. És főleg nem helyes azzal a hátsó szándékkal adakozni, hogy Istent arra kötelezzük, hogy még bőségesebben adjon. Az anyagiaknál sokkal nagyobb áldásokat tartogat Isten azoknak, akik adakozók.

Először is, tudatosul bennük, hogy ők már áldottak, ezért tudnak adni. Másodszor, láthatják az örömöt azok arcán, akiknek adnak. Harmadszor, azzal a meggyőződéssel élhetnek, hogy betöltik Isten szándékát, akár anyagi javaikat osztják meg, akár idejüket, akár szeretetüket, akár bármilyen képességükkel jót tesznek másoknak. Negyedszer, ezek mind hálát ébresztenek bennük, és a hála az, ami elmélyíti az Istennel való kapcsolatukat. Annál nagyobb áldás pedig nincs, mint közel lenni Istenhez.