A vallás értelme
"Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt."
Hogyan gondolkodnak ma az emberek a hitről, a vallásról. Már a XIX. században elkezdődött az a gondolkodásmód, hogy a hitnek és a vallásnak nem szabadna szerepet játszania az emberek életében. Az ezt vallók véleményüket arra alapozták, hogy a történelem bebizonyította azt, hogy a vallásosság nem szolgálja az emberiség jólétét. Való igaz, a vallásháborúk, a kereszténység világuralmi törekvései a középkorban (és máskor is...), az egyféle, megkérdőjelezhetetlen világkép ráerőszakolása az emberekre nem hozott túl sok dicsőséget a vallásnak. A múlt bűneit egyetlen keresztény embernek sem kellene tagadnia, szépítenie! Azzal csak egy dolgunk van: el kell ismernünk azok elkövetését és bocsánatot kell kérni miattuk. A kozmetikázás, a szépítgetés sohasem oldott meg semmit. Már Ádám történetében is megtanulhattuk volna, hogy a felelősség áthárítása csakis a saját fejünkre hozhat bajt, de abból kimászni nem segít.
Ugyanakkor az is téves út, ha a hit gyakorlatát, a vallásos élet értékeit meg akarjuk semmisíteni, le akarjuk értékelni, vagy esetleg fölöslegesnek bélyegezzük. Mai szövegünk megmutatja a vallásos élet lényegét és értelmét. A hívő ember mindenkor a jót keresi, a helyes úton akar járni és mindenkor a rossz ellensége. Hogy mindezt valóra váltsa, legjobb segítsége a Szentírás. "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (2Tim 3,16-17) Akkor vagyunk keresztények, ha jók vagyunk. akkor vagyunk hívő emberek, ha kerüljük a rosszat és annak ellenségei vagyunk. akkor érünk valamit, ha a tökéletességre törekszünk a szeretetben. Ha a hitünk őszinte, akkor megfogadjuk az intést, a feddést, ha valamit nem jól csináltunk. Csak az a baj, hogy az egész világgal együtt mintha már mi is leszoktunk volna erről, a felelősségvállalásáról. Pedig ez is a krisztusi ember sajátja, hogy vállalja tetteiért a felelősségét. Az a belső békesség, az a nyugalom, az a teljes harmónia, az a csendes boldogság, amire mindannyian úgy, de úgy vágyunk, mindezek nélkül sohasem lehet a miénk.
