Ne szomorkodj tovább! Gyógyítsd meg a szívedet!
„Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést
szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.”
Korinthusbelikhez írt második levél 7. fejezet 10. vers
Megbántottam-e már Istent?
Igen, többször is és nagyon bántam. De amit még ennél is jobban bántam, hogy
ezt újra és újra megetettem és megteszem. Próbálom elhagyni a bűnt, de sokszor
csak az után eszmélek rá, hogy rosszat tettem, miután már megtettem. Szégyellem
magam, mert megbántom azt, aki a legjobban szeret.
Ehhez hasonló érzések mindenkiben
megfogalmazódtak már, azért, mert átéltünk hasonlót. Megbántottuk azt, aki hozzánk
a legközelebb áll, házastárs, szülő, testvér, barát. Habár nehezemre esik
felfogni, hogy Isten ezeknél a személyeknél is jobban szeret, jobban törődik
velem, mégis számtalanszor megbántottam Őt.
Ehhez kell segítség, hogy
felismerjem, megbántottam Őt. Csak úgy, mint egy konfliktusban, óhatatlan hogy
megbántjuk egymást, mert olyan szavakat mondunk, vagy olyat teszünk, ami a
másiknak fájdalmat okoz. Amikor erre rádöbbenünk, következik a lelkiismeret
furdalás, a bánkódás, szomorúság. Pál azért szomorkodik, mert határozottan
figyelmezteti a korinthusiakat arra, hogy hibát követtek el, és ezt Pál
igen-igen határozottan teszi, amit később ő maga is észre vesz, hogy ez egy
kicsit erősre sikerült. Ám azonban ez az erőteljesség jó megoldást szül, és
jóra vezet, annak ellenére is, hogy az embernek az elején rosszul esik a
határozott intés. De ez olyan megtéréshez vezet, olyan hitre juttat, amire
emlékeztetni kellett az embereket.
Nem ritkán engem is
figyelmeztetni kell arra, hogy le ne térjek az Isten útjáról, mert habár minden
erőmmel azon vagyok, hogy megmaradjak az Isten iránti hűségben, néha elfáradok,
a figyelmem gyengül. Ezért kell beszélgetni minden nap az Istennel, hogy
folyamatos kapcsolatot tudjak Vele fenntartani, mert ebben az esetben nem kell
félnem a veszélyektől, bajoktól, és bánkódnom sem kell.
A bánkódás, szomorkodás az
én lelkemet nagyon megviseli, és el kell telnie néhány napnak is, mire újra
rendbe jövök. Ez azt okozza, hogy sok időt veszítek az önmarcangolás miatt, és
addig is szem elől veszítem a végső célt, az életem célját, Jézus Krisztust, az
én Megváltómat!