Várni, de meddig?
„Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a
jövendőt keressük.”
Zsidóhoz írt levél 13. fejezet 14. verse
A
magam részéről, a várakozás az egyik legfájdalmasabb dolog. Időpocsékolásnak
tartom, mert közben arra gondolok, hogy mennyi mindent tudnék csinálni, vagy
arra, hogy elfogok késni a következő programomról, és emiatt az egész napom
elcsúszik és mérgelődök, hogy honnét veszi valaki a bátorságot, hogy
felülbírálja az időbeosztásomat.
Megéri
várni! Mérlegelés kérdése. Kinek mi a fontos. Ha valaki azt ígéri nekem, hogy
ha jól viselkedek egy hétig, azután kapok egy Xbox-ot, nem nagyon érdekel,
ugyanis nem köt le az ilyesmi, ha valaki azonban azt ígéri, hogy kipróbálhatok GT86-ost,
akkor már elkezd remegni a térdem.
Egy
otthon, ahol béke és nyugalom van, minden ember számára vonzó. Szeretet,
megértés, elfogadás, kiegyensúlyozottság, következetesség mind olyan fogalmak,
amelyekről csak álmodunk. Hinni Jézusban és megérteni mindazt, amit értünk tett
áldozatával, olyan lehetőséget nyitott meg előttünk, amelyet minden embernek
észre kell venni.
Tegnap
elérte Nagy-Britanniát az Ophelia névre keresztelt hurrikán. Az emberek
rémületbe estek, pedig „csak” hármas erősségű volt a vihar. Az üzletekben
pánikszerű vásárlás indult, a végtől való félelemtől. Bizonytalanság és
rettegés. Kezdjük észrevenni, hogy a természet felett nincs hatalmunk, és nem
lehet mást tenni, csak várni.
Várjuk
Krisztus jövetelét erősen, hittel!
