Isten a szabadító
„Mert nem az ívemben bízom, és
kardom sem védelmez meg engem; Hanem te szabadítasz meg minket
szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg.”
(44.
Zsoltár 7-8. vers)
A véráztatta földi történelem
során sosem leselkedett annyi veszély az emberiségre, mint manapság. Az egyre
több háború, növekvő bűnözés, terrorizmus, a globális felmelegedés következtében
egyre gyakoribb és egyre súlyosabb természeti katasztrófák, fajok kipusztulása,
ökológiai válság…
Nem csoda, hogy mindenki szeretné
tudni, hogy hol van, és mi a megoldás. Fegyvervásárlás? Önvédelmi tanfolyam? Elvonulva élni
a vadonban? Építeni, vagy vásárolni egy világvége bunkert? Esetleg a mars
utazás?
A probléma, hogy ezek, mind csak
pillanatnyi megoldást nyújtanak. Mert még ha sikeresen védekezünk is a külső
támadásokkal szemben, de saját rossz természetünkkel, jellemhibáinkkal, bűneinkkel
nem bírunk leszámolni, sőt, továbbörökítjük azokat.
Éppen ezért jó lenne felismerni
és elismerni, hogy az igazi ellenség, nem a másik ember, „nem test és vér”
(Ef.6:12), de még csak nem is az Ősellenség, hanem mi magunk. Ahogy Pál írja: „Mert
tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan
bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet
akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” (Róm.7:18-19)
Így, amit igazán tehetünk, hogy vele együtt kiáltunk fel: „Óh
én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm.7:24)
Legyen válaszunk a ma viszontagságaiban és mindörökké:
„Szeretlek Uram, én erősségem! Az
Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő
benne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem.” (18. Zsoltár 3-4.
vers)
