Hirdessük Isten tetteit!


Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait;
Zsolt96:3

Sokat elárul rólunk, hogy miről beszélünk szívesen. Az is, hogy hogyan, milyen lelkesedéssel tesszük ezt. 

Rendszerint olyan témáknál időzünk, ami foglalkoztat bennünket és fontos a számunkra.

Az első keresztények folyton Krisztusról beszéltek, ezért is kezdték el őket „krisztusinak” nevezni, ami a magyar „keresztény” szó megfelelője. Ma sincs ez másként, ha Krisztus valóban helyet és időt kap az életünkben, és Ő áll a középpontban. 

Amikor Istent magasztaljuk és felelevenítjük a Vele szerzett tapasztalatainkat, azzal nem csak Ő dicsőül meg, hanem mi magunk is erősödünk az emlékezés által.

Sőt, még a másokért végzet munkánk, az evangélium szolgálata során is helye van a tapasztalatok előszámlálásának „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;” 1. Péter 2:9

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás

A törvény és a pogányok