A koronatanú
„Maga
a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk.”
Róma 8:16 (Neovulgata)
Volt egyszer egy
asszony, akiről szomszédja azt állította, hogy a csecsemője nem az övé. A vádló
úgy érvelt, hogy reggel, mikor fölébredt, a mellette fekvő baba halott volt, ami
csak úgy lehetett, hogy a bevádolt asszony éjszaka agyonnyomta csecsemőjét,
majd mikor észrevette, kicserélte a szomszéd babájával. Hiába állította
szerencsétlen asszony, hogy a vádból semmi sem igaz, és hogy a kisfiú az ő
babája, szava nem volt elég, nem hittek neki. Annyit sikerült elérnie, hogy az
ügyet a király elé vitték. A szomszéd asszony nagy fölháborodással ecsetelte a
vádat, szenvedélyesen becsmérelte a szomszédját, és azonnali hatállyal
követelte gyermekét. Az uralkodó rövid gondolkodás után magához rendelte egyik
testőrét, és rettenetes parancsot adott neki:
– Katona! Vágjad
ketté a kisbabát! Az egyik felét add az egyik anyának, a másikat pedig a másik
anyának!
Az igazi anya
fölsikoltott:
– Ne tegyed uram,
királyom! Inkább legyen a baba a szomszédomé, csak ne vágjad ketté!
A másik anya
azonban kevély maradt, és egyre csak azt hajtogatta:
– Ez így lesz
igazságos! Ez a király parancsa!
A király csak erre
várt. Intett a tanácstalan testőrnek, dugja vissza tőrét, majd így szólt:
– Bizony, ez a
gyermek azé az asszonyé, aki inkább lemondana csecsemőjéről, csak hogy életét
megmentse.
Ezt a királyt
Salamonnak hívták.
Meg kell vallanom, néha
ijesztően egyedül érzem magam a végtelen világegyetemben. Erőtlenül kijelentem
bár, hogy az ég és a föl teremtője az én apám, de elcsuklik a hangom. Megijedek
a körülöttem levőktől, akik csak nevetnek rajtam, vagy hitetlen tekintettel
csóválják a fejüket. Érzem, az én tanúskodásom nem elég ahhoz, hogy
bebizonyítsam másoknak és talán magamnak is, hogy én a mennyei apa gyermeke
vagyok. Egy tanú, nem tanú, főleg, ha saját magáról nyilatkozik.
És ahogy így kétségek között, másoktól megvádoltan,
itt állok a világegyetem egyik parányi bolygóján, peremben felszólal a
koronatanú, a Szentlélek: „Bizony ez az ember Isten fia!” Ahogy Salamon
történetében is, vádlóim elnémulnak, kétségeim eloszlanak, és helyére békesség
és biztonságérzet költözik. Valóban, az univerzum Ura az én mennyei apám.
