Vigyázz!

„Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” 
Márk 13:37.

Az előző versekből – a szövegösszefüggésből az derül ki, hogy nem arra kell vigyázni, nehogy eless, vagy, hogy szép szavakat használj! Itt egy példatörténetet olvashatsz. A gazda elutazott. S mivel igen gazdag volt, rengeteg szolgát alkalmazott. Mindegyiknek megvolt a saját feladata. Volt, aki az állatokra ügyelt, a másik az ivóvíz ellátásra figyelt, egy másik csoport a tűzifát készítette be. Volt, aki a vendégek kényelméről, vagy a ház úrnőjének szükségleteiről gondoskodott. Anyagbeszerző, titkár, gondnok, takarító, kertgondozó, szakács, iskolai tanító, nevelőnő… mindenféle feladatnak felelőse volt.
A gazda tehát elutazott. Mielőtt elment, összehívta valamennyi szolgáját, és azt mondta nekik. Legyetek ébrek, szorgalmasak, végezzétek úgy a munkátokat, mintha itt lennék, hamarosan visszajövök.
Ugye, nem kell magyarázni, hogy a gazda Jézust ábrázolja, aki elment, szolgáinak kiosztotta a feladatot, és hamarosan visszajön. Mit tesznek ezalatt a szolgák?
Lehet, hogy belefáradtak a várakozásba? Kicsit szunyókálnak? Egyik szombaton délben – egy óra körül – egy nagy gyülekezetünkben kellett volna átadnom valakinek egy üzenetet, de sem ő, sem senki más már nem volt ott. Ebéd után mindenki hazament. (A délutáni istentisztelt elmaradt)
Valaki feltette az egyik fórumra a kérdést, szabad-e szombat délután meccset nézni? Egy másik helyen – táborozó fiatalok egyik programja lett volna a bizonyságtevés, ami végül – nem az ő hibájukból – elmaradt. Ma már gyakran hallhatsz ilyen mondatokat: Ó testvérem, haladni kell az idővel! Igaz, hogy Isten azt mondta, de én úgy gondolom… Nem kell mindent annyira komolyan venni!
Mit gondolsz – a fentiek nem azt mutatják, hogy a szolgák elbóbiskoltak? Elfáradtak? Szunyókálnak? Leengedték kezüket? Kiesett a szerszám?
Ébresztő!
„Vigyázzatok, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: este, éjfélkor, kakasszóra vagy reggel. Amikor hirtelen megérkezik, nehogy alva találjon titeket!” Márk 13: 35-36. VIGYÁZZATOK!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás