Igazság vagy bűn
Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.
Példabeszédek 14:34
Egy mondás szerint minden nemzetnek olyan a sorsa, amilyet megérdemel. Talán erősnek hat ez a megállapítás, de ezen ige tanúsága szerint csakugyan létezik ilyen összefüggés, ilyen törvényszerűség. A Biblia más könyvei konkrét példákkal is alátámasztják, méghozzá igen szemléletesen, hogy nemcsak az egyes emberi életekben, hanem nemzeti, népi méretekben is gyümölcsöt érlel a jó vagy a rossz cselekvése: Bírák könyve például beszámol arról, hogy egyetlen nemzet történetén belül is hogyan váltogatták egymást jó és rossz időszakok attól függően, hogy az közeledett Istenhez, vagy éppen távolodott Tőle.
Ha igaz ez a törvényszerűség nemzeti méretekben, akkor mennyivel inkább élő és ható az egyes emberek életében. A második parancsolat is hangsúlyozza, hogy a jó vagy a rossz cselekvése nem csak a saját életünkre hat ki, hanem akár nemzedékekre is a családunkban. Sőt, az általunk viselt felelősségtől függően jó vagy rossz irányba lendíthetjük emberek sorsát a társadalomban, vagy éppen a gyülekezetben. Dániel könyve 5. fejezetében arról olvasunk, hogy egy nagy előd által felemelt nagy nemzetet is pusztulásba tudott vinni egy gyenge, hitvány uralkodó. A királykorban ugyanakkor arra látunk több példát, hogy a másik irányban is működött a törvényszerűség: hogyan tértek vissza reformok révén királyok és velük együtt a népük a helyes útra.
Igazság és bűn között választhatunk mindnyájan, még a nemzetek is, a választásunk következményeit pedig mindenképpen aratni fogjuk.