A drágagyöngy értéke



Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres; Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt.

(Máté evangéliuma 13. fejezet 45-46.vers)

„A megváltó szeretet áldásait Üdvözítőnk az értékes igazgyöngyhöz hasonlította. Tanítását azzal a kereskedővel szemléltette, aki igazgyöngyök után kutatott, és amikor talált egyet, "elméne, és mindenét eladván, amije volt, megvevé azt".

A példázat nem ajándékként tünteti fel az igazgyöngyöt. A kereskedő minden vagyonát odaadta érte. Sokan kérdezik, hogy ez mit jelent. Hiszen a Szentírás ajándéknak mondja Krisztust. Ő valóban ajándék, de csak azoknak, akik teljesen átadják magukat neki - lelküket, testüket, értelmüket egyaránt.

Krisztusnak kell adnunk önmagunkat, mert csak így tudunk minden kívánalmának készséggel engedelmeskedni. Egész lényünk, minden képességünk és adottságunk az Úré. Szenteljünk mindent szolgálatára. Ha teljesen átadjuk magunkat neki, Krisztus a menny minden kincsével együtt nekünk adja Önmagát. Mienk lesz a nagy értékű igazgyöngy.

Keressük a nagy értékű igazgyöngyöt, de ne a világ piacain, és ne a világ módján! Hagyj fel azzal az elképzeléssel, hogy földi vagy lelki kincseiddel megszerezheted az üdvösséget!

Egyesek látszólag állandóan keresik a mennyei drágagyöngyöt, de nem találják meg, mert nem mondanak le rossz szokásaikról, és nem halnak meg énjüknek, hogy Krisztus élhessen bennük.

Majdnem keresztények, de nem egészen azok. Úgy tűnik, mintha közel volnának a mennyek országához, mégsem léphetnek be oda. Majdnem megmentett emberek, de nem egészen; ami annyit jelent, hogy nem majdnem, hanem valóban elvesznek.

Krisztusról, mint drágagyöngyről, és arról a kiváltságunkról, hogy mienk lehet a mennyei kincs, nagyon sokat kellene elmélkednünk. A Szentlélek arra vár, hogy kérjük és elfogadjuk.”

És Pállal együtt mondjuk: „Amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt” (Fil 3 : 7.8). (E.G.White: Krisztus példázatai, Az igazgyöngy c. fejezet /részletek/)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás