Munkatársak

Húszas éveimben egy kísérleti vegyi laborban dolgoztam. Egy alkalommal egy holland delegáció érkezett hozzánk, a laborba. Főnököm úgy mutatott be nekik négyünket, hogy „ők az én munkatársaim”. Ez igen nagy megtiszteltetés volt számunkra, mivel ez egy elismert, nagy-nevű kutató orvos volt. Szerintem a másik három társam is ’gondolatban’ kihúzta magát. Munkatársainak nevezett a doktor úr. (Tudom, hogy ez ma már – negyven évvel később – nem akkora szám, de akkor még más világ volt) Elképzelheted, mennyire szerettünk volna ezután – talán még jobban megfelelni a „munkatársi” státusznak. Hisz már nemcsak kis egyszerű laborosok, hanem munkatársak vagyunk.
Jézus kivitte tizenegy tanítványát az Olajfák hegyére. Beszélgetett velük, munkatársaiként kezelte őket, és megígérte nekik, hogy hamarosan visszajön – és magához veszi őket, hogy örökre együtt legyenek. Aztán szép lassan felemelkedett a Mennybe egészen addig, amíg felhő takarta el Őt szemeik elől.
Márk evangéliuma 16. fejezet 20 versében így olvasunk erről: „Azok – mármint a tanítványok – kimentek, és mindenütt prédikáltak. Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és megerősítette az Igét az azt kísérő csodálatos jelekkel.”
A világegyetem Királya munkatársának lenni fényévekkel több, mint egy kis földi orvos munkatársának lenni. Olvastam egy történetet egy négyéves kisfiúról, aki a műhelyben segített az édesapjának barkácsolni. Aztán délben örömmel – szinte levegővétel nélkül sorolta, mennyi mindent tett, hogy ő tartott a deszkát, ő vitte oda az ácsceruzát, ő találta meg a mérőszalagot. És az utolsó mondata: Anya! Olyan jót dolgoztunk együtt apával! Mit gondolsz, ki örült jobban? Az apa, vagy a kisfiú? Mindkettő számára határtalan öröm volt az együtt-dolgozás. Az nem volt kérdés, ki végezte a „több munkát”.

Jézus munkatársként szeretne bemutatni az Atyának és az angyaloknak. Fantasztikus megtiszteltetés a világegyetem Ura munkatársának lenni. Értékeljük ezt a kiváltságot sokkal, de sokkal jobban! Tegyük meg, végezzük el a ránk bízott feladatot, bármilyen kicsi vagy bármilyen nagy is az! Az erőt az Úr adja!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia