Bizalom Istenben!
Az emberektől való rettegés
csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál.
Példabeszédek könyve 29.
fejezet 25. verse
A
második században a laikus egyháztagok kivonultak a sivatagba, hogy ott éljék
meg a hitéletüket. Igényük volt arra, hogy lelkileg kiteljesedjenek, és
összekapcsolódhassanak az Úrral. Ezt nem tudták megtenni a gyülekezetekben, és
az elöljárók pedig nem tudtak számukra olyan lelki eledelt adni, amely számukra
segítette volna az elmélyülést. De mi adhat okot arra, hogy valaki inkább
válassza azt, hogy egyedül éli meg a hitét, mint sem közösségben.
Ez
teljes mértékben szemben áll azzal a kijelentéssel, amit Jézus mondott a
tanítványoknak, hogy menjenek el széles e világra, hogy tegyenek tanítvánnyá
minden népeket, vagy azzal, amikor Jézus így imádkozott: „nem azt kérem, hogy vedd
ki őket e világból, hanem azt, hogy tartsd meg őket benne.
A
mai reggeli szövegünk szerint vétkezünk akkor, ha mi az emberektől távol
tartjuk magunkat, ha félünk tőlünk, ha bizalmatlanok vagyunk irányukba. Jézus
mindenkinek bizalmat adott, és ez meghozta a pozitív eredményeit. Nem ítélt el
senkit, és nem mondta senkinek, hogy veled nem vagyok hajlandó tárgyalni. Még
annak azt is a bizalmába fogadta, aki később elárulta Őt és halálra adta. Tehát
ha az emberektől való rettegés csapdába ejt, az azt jelenti, hogy aki fél az
emberektől azt rákényszeríthetik a bűnre. Nem tudom, hogy hányan tudnak azonosulni
ezekkel a gondolatokkal, de úgy látom, hogy azok, akik önkéntes száműzetésbe
vonulnak, nem lesz jobb a hitéletük. Kritikusabbak lesznek és kialakul az a
nézőpont, hogy csak én tudom jól, mindenki más téved, majd szépen lassan
fokozatosan az Istentől való eltávolodás fog bekövetkezni. Miért? Az ember,
társas lény, közösségre lett megteremtve. Jézus Krisztus ezt az üzenetet hagyja
meg a tanítványoknak, hogy menjenek az emberek közé, és beszéljék el, és
mutassák be a Mester szeretetét.
Legyünk
megértőek, és bátorítsuk azokat, akik félelmükben, bizalmatlanság miatt ki
vannak téve a bűn veszélyének!
