Hinni Istenben
„Jézus így válaszolt nekik: „Higgyetek Istenben!”
Márk evangéliuma 11. fejezet 22.
verse
Hinni Istenben. Egyesek számára ez egy
lehetetlen kérés, mások számára viszont teljesen elképzelhetetlen. Jézus
egyértelművé szeretné tenni minden ember számára, hogy az Istenbe vetett hit,
az ember számára szükséges. Sokan hisznek Istenben, sokat hallom, amint emberek
nyilatkoznak az Istenhitükről. Lehet, hogy naiv vagyok, de amikor valaki azt
mondja nekem, hogy én hiszek Istenben, akkor én azt várnám, hogy ez az életében
valamilyen formában megnyilatkozzon. Miért? Azt gondolom, hogy aki hisz
Istenben, az jól ismeri Őt. Ha pedig jól ismeri Őt, akkor nyilvánvalóan azok a
tanácsok, törvények betartásra kerülnek és az egész ember átmegy egy
jellemformáláson. De nem ezt tapasztalom. Megmaradunk sok esetben a
felületességnél. Elég nekünk annyi, hogy tudjuk (illetve hisszük) van Isten. De
nem járunk utána. De miért nem? Hiszen van egy nagyszerű könyv, ahonnan
megismerhetjük Istent. Ez a Szentírás. Nem kell csak vakon bízni valakiben,
mert Isten megismerteti magát velünk, segít nekünk azzal, hogy közelebb hozza
magát, hozzánk. Az Isten valóságosságot a következő történettel tudnám
illusztrálni.
Volt egyszer egy kisfiú, aki minden áron
találkozni akart Istennel. Tisztában volt azzal, hogy az Istenhez vezető út
nagyon hosszú, ezért összepakolt magának egy hátizsákra való ételt és
innivalót, majd elindult. Már nagyon régóta ment amikor elfáradt és úgy döntött
leül egy padra. A padon egy öreg néni ült, hát leült mellé. A néni galambokat
etette száraz kenyérrel. A kisfiú elővette a hátizsákját, hogy a hosszú útán
falatozzon egy keveset. De amikor ránézett a néni, arra gondolt, hogy ez a néni
biztos nagyon éhes, és megkínálta őt. Azután a kisfiú inni akart, de arra
gondolt, hogy a néni biztos nagyon szomjas is, ezért oda adta neki az üveg
vizet. A néni nagyon kedves mosollyal jutalmazta a kisfiú önzetlenségét, de
egyebet nem mondtak egymásnak. Már lassan besötétedett, és a kisfiú úgy döntött,
hogy hazamegy, elég volt a kalandból. Amint elindult pár lépést tett, majd
megállt. Hátrafordult, és megölelte jó szorosan az idős nénit. Ez a kedves idős
hölgy újra bájos mosolyával ajándékozta meg a kisfiút.
Aztán amikor a kisfiú hazaérkezett az édesanyja
valami különös mosolyt látott gyermeke arcán, ezért hát megkérdezte, hogy mi
történt ma vele? Ő csak annyit mondott: Istennel ebédeltem, akinek olyan
csodálatos a mosolya. Amikor az idős néni ért haza, őt a fia várta és
megkérdezte: „miért vagy ilyen boldog? Ő erre így felelt: Istennel ebédeltem.
Fiatalabb, mint gondoltam
Mt. 25,45: „Bizony
mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül,
én velem sem cselekedtétek meg.”
