Az Úr szolgálata, lélekből
„És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek,
mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az
örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.”
(Kolossebeliekhez
írt levél 3. fejezet, 23-24. vers)
Régen, - de lehet
még valahol ma is, bár nem divat, meg a mai gyerekek mások… - a szülők
igyekeztek tiszteletre, illedelmességre és szófogadásra tanítani; ’Köszönj
szépen!’, ’Tessék szótfogadni!’, ’Szépen leülsz és játszol!’, stb.
S ez a nagy ’jóság’
ment is egészen addig, míg anyu és apu otthon voltak, vagy a közelben, de
aztán… Emlékszem, mikor húgommal egyedül maradtunk, milyen hamar alakult át az
egész lakás csatatérré, az addig tabunak számító díszpárnák fegyverré váltak egy-egy
párnacsatában, a porcelánok katonákká, stb,
Még az a szerencse,
hogyha szüleink azt mondták; ’egy óra és itt vagyunk.’ az nagyjából stimmelt,
így ki lehetett számítani, mikorra kell helyreállítani mindent.
Aztán ugyanez ment
az iskolában is. Szünetben tombolás egészen addig, míg becsengettek. Aztán,
amint a tanító néni belépett a terembe, szent Jánosokká, szent Gáborokká, no
meg szent Szilárdokká váltunk…
Érdekes kétarcúság,
ami ott él mindannyiunk szívében. Egy megfelelni vágyó én, aki tud viselkedni, aki
igyekszik mindenben helytállni, aki munkahelyén szorgalmasan dolgozik, azért,
mert ott a főnök, vagy hogy megdicsérjék, hogy több prémiumot kapjon… aki csak
fél kiló sminkkel megy az emberek közé, hogy ne szólják meg…
És van egy
természetes én, aki elengedi magát, akit nem érdekel, ha romokban áll a lakás,
halmokban a mosatlan, a szennyes… hiszen úgysem látja senki. Vagy mégis?
S mert Isten mindent
lát, még a szándékainkat is, mit ér az alakoskodás?
Épp ezért: Légy az,
aki igazán vagy! Vállald fel, hogy nem vagy tökéletes! Ismerd el, hogy némely
dologban trehány vagy!
Fogadd el bűnös
önmagad és azt az isteni átalakító szeretetet, aki mindent megtesz azért, hogy együtt
lehessen veled.
