Istenarc

„A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.”
Máté evangéliuma 25:40


Mit látsz meg a másikban, ha ránézel? Ki néz veled farkasszemet? Kit veszel észre a rád meredő kék, barna, zöld szempárban? Egyszer egy kedves tekintetet, barátot, rokont, azt, akit szeretsz, akihez ragaszkodsz, aki fontos neked. Másszor a kiállhatatlan gondnokot, a boltost, aki mindig mogorva, a rámenős kéregetőt, akiről tudod, hogy a sarki kocsmában fogja elkölteni az összes kapott apróját, vagy épp azt az ismerőst, akivel nem tudjátok megtalálni a közös hangot, és kölcsönösen rossz érzéseket tápláltok magatokban egymás iránt. 

Ma reggel Isten egy újabb kihívással áll eléd: nézd másként az embereket! Láss meg valamit bennük, ami mellett eddig talán észrevétlenül elsuhantál. Lásd meg az Ő arcát mindenkiben! A legkisebben és legnagyobban, a legjobban és legszerencsétlenebben egyaránt. Abban is, akit szeretsz, akivel számtalan közös kalandot éltél meg, és abban is, akit legszívesebben elkerülnél az utcán. 

Nézz úgy a járdán sűrű dohányfüstöt fújó szembejövőre, hogy Krisztus érte is meghalt, és ugyanúgy szereti, mint a szelíd kis nénikét, aki a kasszánál maga elé akart engedni téged, hiszen csak 1-2 áru lapult a kosaradban. Lásd meg a másikban azt, amit Isten lát benne, és ne az ítélkezéssel foglalkozz! 

Nyújts segítő kezet annak, akinek szüksége van rá, rád, az együttérzésedre, a mosolyodra, a kézzel fogható támogatásodra, és lásd meg szemeiben azt, akiért a Világ Ura ugyanúgy életét áldozta, mint érted. Lásd meg bennük azt az embert, akit Isten Fia különlegesen értékesnek tart! 

Ma reggel kérd az Úrtól ezt a látásmódot, kérd, hogy vezesse lépéseidet ebben az új életformában, és fordulj az Ő szeretetével a világ felé! Hidd el, te magad is élvezni fogod a változást! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás