Hitből fakadó kérés
„Vizsgálj
meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg
gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és
vezérelj engem az örökkévalóság útján!”
(139. Zsoltár 23-24. vers)
Gyülekezeteinkben nemrég részesei voltunk a
tíznapos imaközösségnek. Az összejöveteleken rendszeresen imádkoztunk azért,
hogy megteremjük a Lélek gyümölcseit (Gal.5:22), könyörögtünk betegeinkért,
fiataljainkért.
Imádkoztunk a nagyvárosi evangélizciós programban
világszerte részt vevő adventista testvéreinkért, és a helyi sorozatokért. És
még megannyi imacélért, szegényekért, munkanélküliekért…
És bár vége az imaközösség alkalmainak, hiszem,
azóta is sokan fohászkodunk naponta, folyamatosan ezekért a célokért,
személyekért, programokért.
Mai reggeli Zsoltárunk is egy imádság, melyben
Dávid meghajol az Örökkévaló mindentudása előtt: „Te ismered ülésemet és
felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz,
minden útamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt
Uram!” (2-4. vers)
Magasztalja, mint Teremtőt, „Nem volt elrejtve
előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a
föld mélyében.” (15.vers)
Viszont kérése meglepő és szokatlan. „Vizsgálj
meg! Próbálj meg! Ismerd meg gondolataimat!” Azaz; Mutass rá gyengeségeimre!
Szembesíts a hibáimmal!
Bizony, nem gyakran kérünk ilyesmit, pedig
jellemünk fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy rádöbbenjünk arra, hogy
felismerjük, hogy kik is vagyunk valójában, hogy milyenek benső indítékaink és
vágyaink. Hogy hol állunk, vagy hol járunk a mennyországba vezető úton.
Abban
az időben élünk, amikor Krisztus hamarosan befejezi értünk folyó megváltói
munkáját. Most kell mindenkinek gondosan megvizsgálnia
szívét, hogy valóban a hitben van-e. A kétely és hitetlenség helyett, inkább Isten
előtti megalázkodásra van szükség, és szavában, művében való nagyobb hitre,
valamint a lelkek megmentéséért hozott komoly munkára.
Nincs
idő összeomlásra, széthúzásra, elszakadásra. Ahol ilyenek vannak ott nem halt
meg az én. Akik szívükbe fogadták az igazságot, azok annyira öröm és
hálateltek, oly nagyon vágynak arra, hogy másokkal is megosszák annak áldásait,
hogy elfeledkeznek arról, hogy kétségbe vonjanak minden apróságot vagy hogy gonoszt
gondoljanak másokról.
A
lelkek megváltásáért folyó önzetlen munkájukban megfeledkeznek énjükről és önös
érdekeikről. Ahelyett, hogy az áruló Júdás cselekedetét végeznék, vagy Péterét,
amikor megtagadta az Urat, inkább Krisztus példáját követik és az Ő munkáját
folytatják, amelynek végzésére jött el a földre.” (The Signs of the Times, September
27, 1883)
