Láthatatlan túlerő

"De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal."


Királyok 2. könyve 6:16-17

Árulással gyanúsította meg az arám király a népét. Szerencsés és ritka pillanat volt, épp senkit nem lehetett árulással vádolni. A probléma attól még probléma maradt és egy épkézláb bűnbakot sem lehetett találni köztük. Mégis volt valaki, aki tudta a választ - a válasz Elizeus volt. A próféta még arról is a legfrissebb híreket ismerte, amit a király a legtitkosabb helyeken mondott. A lehallgatókészülékek korában nem nagy dolog, de abban az időben igen nagy tettnek számított. 

Az arám király - nem gondolva végig, hogy kivel is van dolga - hadsereget küldött Elizeus ellen Dótánba. Akinek Isten mindent kijelent és aki Isten erejével csodákat tesz, majd megijed egy hadseregtől és erre neki nem lesz megoldása - gondolta. A hadsereg megérkezett - éppen eleget küldött a király ahhoz, hogy Elizeus szolgája halálra rémüljön. 

Elizeus , aki addig is látta a megoldást, kérte Istent, hogy a látás és reménység ajándékát adja meg a szolgának is. Ekkor látta a szolga, hogy Isten angyalai, az arám csapatoknál jóval többen körülvették őket védelmül. Az arámok, nem tudva, hogy a csata már rég eldőlt, támadásba lendültek, de egy ismeretlen harcmodorral találkoztak - Elizeus vakságot kért rájuk. Vakon bevezették őket Samáriába, ahol egy nagy lakoma után hazaengedték őket.

"Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!" 
Nekünk örök életünk van, nekik örök haláluk - bár még lehet csatlakozni az örök életűek csoportjához. 
Nekünk van Igazi Vígasztalónk - Szentléleknek hívják - nekik nincs igazi, csak pótlékaik vannak.
Nekünk van, aki helyreigazítson - még sok is - nekik senki sem szól, hogy "Vigyázz, mert veszélyes az út, amin jársz!"
Nekünk van Megváltónk, aki levette a bűneink terhét - nekik a bűn terhe alatt kell élniük.
Nekünk van térképünk - 66 könyvből áll, de igazán nem hosszú - nekik a sötétben kell tapogatózniuk a "jó vagy rossz?" és a "merre tovább?" kérdésben.
Nekünk van reménységünk, hogy lesz egy szép és tökéletes világ, ahol Isten uralkodik majd, nekik pedig mindent ebben az életben kell biztosítaniuk, mert nincs kilátásuk másikra.

"Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!" 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás