Az Úr mondta, de én úgy gondolom...




5Mózes 5:32-33.
Sok ember igyekszik megtartani Isten parancsait. Azonban, ha rákérdezel valamelyikükre, miért veszi olyan lazán mondjuk a 7. (ne paráználkodjál!) parancsolatot,– azt válaszolja – Isten olyan jó, és én úgy gondolom, ez, amit én teszek, még elmegy.

Valaki úgy gondolja, hogy a "ne lopj" egyáltalán nem vonatkozik a villamoson a bliccelésre meg az adócsalásra, mert ugyebár akkor még nem is létezett villamos.

Mások talán azt mondják: Igaz, hogy Isten azt mondta, hogy a 7. nap a szombat, és azt szenteljem meg, de én úgy gondolom, hogyha mindenki vasárnapot ünnepel, akkor én sem lóghatok ki a sorból, különben is az Isten ezt úgyis megérti majd.

Itt viszont azt olvasom, hogy figyeljetek, vigyázzatok még a részletekre is, és mindent ÚGY tegyetek, ahogy Isten megparancsolta. Hogy parancsaitól se jobbra, se balra el ne térjetek.
Néhányan azt mondják, hogy Isten eltörölte a törvényt, Jézus a keresztfára vitte, az már többé nincs érvényben. Persze ilyenkor csak a 4. parancsolatra gondolnak.

Képzeljük el az ítéletet. Jézus önmaga elé állít, és azt mondja: Gyermekem! Végig figyeltem életedet. Láttam, mindent nagyon komolyan vettél. Naponta olvastad a Szentírást. Imádkoztál. Mondd, miért nem aszerint éltél? Miért nem a szombatot ünnepelted, ahogy azt én meghagytam?
Mit válaszolsz? Hogy a papok mondták? Hogy mindenki így csinálta? Hogy úgy tudtad, hogy ez az egy parancsolat megváltozott?
De tegyük fel, hogy tényleg megváltozott a Tízparancsolat! Hogy Jézus valóban áthelyezte a szombat-ünneplést vasárnapünneplésre. S amikor odaállít maga elé az ítéletkor, s megkérdi: Gyermekem, hát miért a szombatot ünnepelted? Miért nem a vasárnapot úgy, ahogy sok millióan?
Akkor én tudok majd hivatkozni a fenti Igére. Hogy épp Te mondtad Uram, hogy parancsaidtól se jobbra, se balra ne térjek el.
Gondolkodj ma ezen! Kire hallgatsz? Emberekre? A többségre? A lelki vezetőkre? A hagyományra? Vagy Istenre?
Merj ma változtatni, mert lehet, holnap már késő lesz!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet