"A világ urai nem is sejtik, hogy tanácskozásaikon sokszor angyalok viszik a szót. Emberi szemek tekintenek rájuk; emberi fülek hallgatják felhívásaikat; emberi ajkak ellenzik javaslataikat, és gúnyolják ki tanácsaikat; emberi kezek bántalmazzák és sebzik meg őket. A tanácskozótermekben és a törvényszékeken e mennyei követek azt tanúsítják, hogy jól ismerik az emberiség történelmét. Jobban tudnak érvelni az elnyomottak ügyében, mint a legtehetségesebb és a legékesebb beszédű védőügyvédek. Meghiúsítottak döntéseket, és megakadályoztak gonoszságokat, amelyek késleltették volna Isten művét, és nagy szenvedést okoztak volna népének. A veszedelem és a szükség idején "az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül, és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8).
Isten népe vágyakozva vár Királya közeledtének jeleire. A "meddig tart még az éjszaka" kérdésre az őrök határozottan válaszolják: "'Közelg a reggel, de még éjszaka van!' (Ésa 21:11-12). Fény ragyog a hegycsúcs felett vonuló felhőkön. Nemsokára látható lesz Királyunk dicsősége, és az Igazság Napja felragyog. A reggel és az éj küszöbén vagyunk - az igazak végtelen napjának és a gonoszok örök éjének kezdetén. "
Miközben a küzdők Istent ostromolják könyörgésükkel, úgy tűnik, mintha a láthatatlan világot eltakaró függöny már-már felgördülne. Az égen az örök nappal hajnalpírja fénylik, és mint angyalok éneke zengenek e szavak: "Álljatok erősen, maradjatok hívek! Jön a segítség! ". Krisztus, a mindenható Győző, a halhatatlan dicsőség koronáját nyújtja fáradt katonáinak. Hangja a félig nyitott kapukból hangzik: "Ímé, tiveletek vagyok. Ne féljetek! Ismerem minden fájdalmatokat. Én is szenvedtem ugyanúgy, mint ti. Nem új ellenséggel hadakoztok. Én megvívtam a csatát értetek, és több lesz az, mint győzelem, amit az én nevemmel kivívtok. "
Drága Megváltónk akkor küld segítséget, amikor szükségünk van rá. Az utat, amely a mennybe visz, az Ő lába nyoma szentelte meg. Minden tövis, amely megsebzi lábunkat, az övét már megsebezte. Minden keresztünket Ő már előbb hordozta. Az Úr megengedi a harcot, hogy felkészítse lelkünket a békére. A nyomorúság ideje súlyos megpróbáltatást hoz Isten népének. De ekkor üt az óra, amikor minden őszinte hivőnek felfelé kell tekintenie, hogy hitben megpillantsa maga körül az ígéret szivárványát.
"Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejükön; vigasságot és örömöt találnak, eltűnik a fájdalom és sóhaj! Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű?! Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről..., hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, aki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja? Hirtelen megszabadul a fogoly, és nem hal meg a veremben, kenyere sem fogy el: Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, aki megreszkettetem a tengert, és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem! Én adtam beszédemet a te szádba, és kezem árnyékával födöztelek be" (Ésa 51:11-16).
"Ezért halld meg ezt, szenvedő, ki részeg vagy, de nem bortól! Így szól Urad, az Úr, és Istened, aki népéért bosszút áll: Ímé, kiveszem kezedből a tántorgás poharát, haragom öblös kelyhét, nem iszod többé azt meg! És én adom azt nyomorgatóid kezébe, akik azt mondották lelkednek: Hajolj meg, hogy átmenjünk terajtad, és a te hátadat olyanná tetted, mint a föld, és mint aminő az utca a járóknak!" (Ésa 51:21-23).
A korszakokon áttekintő Isten a döntő órákban gyermekeire irányítja figyelmét, akik ellen a földi hatalmasságok fellépnek, és akik mint a száműzött foglyok, attól félnek, hogy halálra éheztetik vagy megölik őket. De a szent Isten, aki Izrael előtt szétválasztotta a Vörös-tengert, meg fogja mutatni hatalmát, és kiszabadítja gyermekeit. "Azon a napon, ezt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek, és kedvezek nékik, amint kiki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt" (Mal 3:17). Ha Krisztus hű tanúinak vére ekkor hullana, az nem volna Isten aratására gyümölcsöt termő magvetés, miként a mártírok vére volt. Hű bizonyságtevésük senkit sem győzne meg az igazságról, mert a kérlelhetetlen szív addig taszította el magától a kegyelem hullámait, amíg azok nem tértek többé vissza. A sötétség fejedelmének diadala lenne, ha az igazakat megölnék ellenségeik. Ezt mondja a zsoltáros: "Bizony elrejt engem az Ő hajlékában a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében" (Zsolt 27:5). Krisztus pedig ezt mondta: "Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát" (Ésa 26:20-21). Dicső lesz azoknak a szabadulása, akik türelmesen várták Krisztust, és akiknek a neve be van írva az élet könyvébe."
Ellen G. White, Nagy küzdelem
