A valóra vált remény öröme
„A halogatott reménység beteggé
teszi a szívet; de a megadatott kívánság életnek fája.”
(Példabeszédek könyve 13. fejezet
12. vers)
Aki
emberekkel foglalkozik, - pedagógus, orvos, lelkész, sokszor a szülők - minden
magyarázat nélkül, saját bőrén tapasztalva érzi Salamon megállapításának súlyos
igazságát.
Bizony,
jómagam is megfogalmaztam már néhányszor kétkezi szakmát űző ismerőseim felé,
mennyivel könnyebb nekik, hiszen azonnal látják munkájuk eredményét, miközben én,
vagy akár egy tanár, lehet százszor is elmondjuk ugyanazt, és lehet, hogy sosem
látjuk a befektetett energia gyümölcsét.
S
nem is a várakozás a legnehezebb ilyenkor, hanem annak felismerése, hogy nem
történik semmi, vagy ami rosszabb, épp ellenkezője annak, amit szeretnénk.
Mint
Jézus terméketlen fügefáról mondott példázatában, (Luk.13:6-9), ahol a gazda
három éve várja a termést, majd elhatározza, hogy kivágatja a vincellérrel,
hogy ne foglalja hiába a helyet.
Mert
Jézus maga is átélte és magáról beszél, hogy az a három év, amit eltöltött
tanítói szolgálatában, látszólag minden eredmény nélkül, szomorúsággal töltötte
el.
Sírt
Jeruzsálemet szemlélve az övéi hitetlenségén, mert még saját tanítványai sem
értették meg igazán szándékait, de mégis jött a ráadás, a kegyelem éve, melyben
a saját vérével öntözte meg a meddő fát, de ez sem hozott azonnali eredményt.
S
mi a helyzet velünk?
Hány
éve öntözget, és kapálgat a mennyei kertész?
Vajon
hány év van még az aratásig?
Mert
egy biztos: Hogy lesz aratás, és „nem késik el az ígérettel az Úr, mint
némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy
némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pét.3:9)
