Megelégedett élet

Jobb alázatos lélekkel lenni a szelídekkel, mint zsákmányon osztozni a kevélyekkel.
Példabeszédek 16,19 








"Istennek hűséges követői meg sem kísérlik azt, amiről Krisztus azt mondta, hogy lehetetlen: hogy egyszerre szolgáljanak Istennek és a mammonnak. Ők az égő és fénylő sugarak a világ erkölcsi sötétségében; abban a sűrű sötétségben, mely úgy borítja be az embereket, mint a szemfedél. Krisztus egyházának tagjait egyen-egyenként a Szentléleknek kell irányítania, hogy tapasztalataik ne legyenek változóak és hullámzóak. Meg kell hogy gyökerezzenek és alapozódjanak az igazságban. 
  A lélek, ha személyes kapcsolatba kerül Krisztussal, az Úr szent templomává válik, mert a hívőnek Krisztus jelenti a bölcsességet, az igazságot, a megszentelődést és a megváltást. Aki teljesen átadta magát Istennek, az érzékeli Krisztus felemelő jelenlétét. Birtokában van a lelki békességnek és nyugalom honol lelkében, mely a szelíd, és alázatos szívű Mestertől származik. Mivel Jézusban bízik, akinek eredményességét és igazságát köszönheti, lelkét béke, megelégedettség tölti be. 
  Mi a keresztény öröme? A keresztény öröme Krisztus jelenlétének tudatából ered. Mi a keresztényi szeretet? Krisztus szeretetének visszatükrözése és a Szentlélek munkájának gyümölcse. Ha a Golgota keresztjére nézünk, látjuk, ahogy Jézus a világ bűneiért haldoklik, azért, hogy halála az élet és az örök élet reménysugarát közvetítse a bűnbánó bűnös számára. Jézus minden mindenekben, és nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. Krisztus nélkül lehetetlen lelki életet élni." (Review and Herald, 1894. december 4.) 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás