Régi-új ajándék


„Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
Pál levele a rómaiakhoz 6:23

Volt idő, amikor még értetted az ajándék varázsát. Amikor esténként nehezen jött álom a szemedre, mert azon törted a fejed, hol nem kerested még. Tudtad, hogy közeledik a nap, és szinte már kétségbeestél a kíváncsiságtól, mert még mindig nem tudtad, mi is lesz a meglepetés. Szisztematikusan, vagy épp feladva a reális gondolkodást, és ahogy éppen érezted, vizsgáltad át a lakás kisebb-nagyobb zugait, ahova talán elrejthették előled. Lopva nyitottad ki a szekrényajtókat, néztél be a polcrendszerek elzárt rejtekeibe, és kerested égen földön. Néha sikerült, néha nem, de a végeredményen, az örömön és a meglepetésen ez semmit sem változtatott. Ha nem sikerült, a kaland megmaradt, és mindig tudtad, legközelebb okosabb leszel, és még megnézed például az összehajtogatott terítők mögött is. Ha pedig sikerült, akkor már egy-két nappal előbb örültél neki, és csodálkoztál, hogyan jöttek rá, hogy ezt szeretted volna? 

Igen, ez akkor volt, amikor még az ágyneműtartó is varázslatos világot rejtett magában, amikor a kihúzhatós kanapé felnyitása is maga volt az utazás. Amikor még mindenki megvolt az asztal körül, és senkire sem kellett fájó szívvel emlékezni. Amikor még tudtad, mi az ajándék, tudtál elfogadni, pedig tisztában voltál vele, hogy ezt képtelen vagy viszonozni, és a számla mindig kiegyenlítetlen marad, de ez cseppet sem rontott az ünnep varázsán. Amikor még te voltál a kicsi, és melletted ott volt mindig, akire bátran, büszkén felnézhettél. 

Ám azóta felnőttél, és megtanultad, semmi sincs ingyen. Ebben a világban mindennek ára van, és még utolsó leheletedtől is ezt követelik. Ebben a világban az ünnepi ajándék abban segít, hogy túléld a hónapot. Nincs már izgalommal teli várakozás, nincs meglepetés, és inkább elborzaszt, hogy megint egy évvel többnek kell mondanod majd magad. És már nem hadakozol kézzel-lábbal, beletörődtél, magad mögött hagytad a gyermekkort, és Istennel kapcsolatban is próbálsz „fölnőttesen” viselkedni. 

Pedig Ő pont az ellenkezőjét szeretné. Hiszen az ajándék ott áll ma reggel is előtted, csak ki kell nyújtani felé kezedet. A legjobb és legszebb, amit valaha is kaphattál. Jézus Krisztus. Élet. Örök élet. Hát tanulj meg újra elfogadni a kiegyenlítés, visszafizetés vádló kényszere nélkül! Tanulj meg újra csodálkozni, örülni, ha kell, ugrálni és táncolni azért, mert valaki kitalálta legbelső gondolataidat! Fogadd el Istentől a kegyelmet, az örökkét, és élj tovább az Ő ajándékának fényében!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás