Óvás a lustaságtól
„Oh te rest, meddig fekszel? mikor
kelsz fel a te álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis
kéz-összefonás, hogy pihenjek; Így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és
a te szűkölködésed, mint a pajzsos férfiú!”
(Példabeszédek
6:9-11)
A
Példabeszédek és a Prédikátor könyvét Salamon király írta, aki bölcsességéről
volt híres. A két könyv, tele van bölcs mondásokkal, tanításokkal. Ez a
szövegrész is ilyen bölcs tanítás.
A
rest, lusta magatartást a Szentírás elítéli. Jézus azt tanította, hogy sem az Atya,
sem Ő sohasem tétlenkednek: „Az én Atyám
mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (János 5:17). A keresztény ember, aki Jézus lábnyomában jár, hasonlóan
aktívnak, állandóan munkálkodónak kell lennie. Ez persze nem azt jelenti, hogy
sohasem lehet, szabad a munkától, dologtól megszűnni. Sőt, ezzel ellentétben
Isten parancsai között ott szerepel a kötelező nyugalomnap, a szombati pihenés (2Mózes
20:8-11). Isten tervében azonban a szombat sem a tétlenség, a restség, a
lustaság, népiesen szólva nem a "szent heverde" napja. Az evangéliumokból azt
látjuk, hogy Jézus szombaton is nagyon aktív volt: tanított, gyógyított,
zsinagógába ment (Lukács 4:16, Márk 3:1-5).
Aktívnak kell lennünk a jóban, a jó cselekedetekben!
Erre tanít bennünket Pál apostol is (Efézus 2:10, Titusz 2:14, Zsidók 10:24).
Sajnos sokan vannak, akik a rosszat cselekszik e világon. Ők fáradhatatlanul
teszik a rosszat. Nekünk pedig meg nem szűnően (restség nélkül) kell
munkálkodnunk a jóban (Galata 6:9). Isten ebben elkötelezett, nekünk pedig követnünk
kell Őt ebben. Minden lehetőséget ki kell használni, hogy jót tegyünk!
Salamon bölcs tanítása arra utal, hogy az az ember, aki
csak a kényelmét keresi, elszegényedik. Igaz ugyan, hogy Isten megígérte az
áldást és a mindennapi kenyeret azoknak, akik hisznek benne: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök,
fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget”
(Zsoltár 127:2), de azt sehol sem találjuk a Szentírásban, hogy nem kellene
munkálkodnunk képességünkhöz, tehetségünkhöz képest. Sőt, Pál apostol egyenesen
a lusták, dologtalan emberek ellen beszél a Thesszalonikai levélben: „…ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék”
(2Thesszalonika 3:10).
A korábbi versek (Példabeszédek 6:6-8) a hangyát
állítják a szorgosság példaképéül. A hangya okossága, bölcsessége abban
mutatkozik meg, hogy alkalmas időben cselekszik. Eledelét, kenyerét aratáskor
gyűjti be, amikor annak ideje van. Ezzel összefüggésben azt értjük meg, hogy a
Szentírás nem olyan rest emberről beszél, aki sohasem dolgozik (talán kevés
ilyen ember van), hanem arról, aki nem időben, nem a legalkalmasabb időt
kihasználva cselekszik (talán belőlük már sokkal több van). A szorgalom jó, de
az sem jó bölcsesség nélkül! (lásd: Példabeszédek 19:2). A legfontosabba, hogy tetteinket
a bölcsesség irányítsa, mert csak így lehetünk eredményesek és boldogok. Ez a
bölcsesség azonban felülről való, Isten ajándéka (Zsoltár 111:10; Példabeszédek
9:10).
Legyünk bölcsek, vagyis törekedjünk Isten mind mélyebb
módon való megismerésére, valamint legyünk szorgalmasak, azaz elkötelezettek a
jó cselekvésében. Ne sajnáljuk a fáradságot, ha jó dolog ügyében fáradozunk! Az
idő nem mindig alkalmas (Efézus 5:16)! Ne pihengessünk, amikor dolgozni kellene!
Isten így, munkában tud bennünket megáldani (Máté 24:45-47)! Legyen neked is ebben
részed!
