Kinek engedj?
„Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát. És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szentléleki is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.”
A kínos és szégyenteljes keresztfa hozott üdvösséget és reménységet a világnak. A tanítványok, ezek az egyszerű férfiak, minden vagyon és vértezet nélkül indultak az evangélium terjesztésére. Krisztus erejében hirdették a jászolról és a keresztről szóló csodálatos történetet és győztek le minden ellenállást. Világi kitüntetés vagy elismerés nélkül is igazi hősök voltak. A hitnek hősei. Ajkaikról isteni beszéd áradt szerte, mely megrendítette a világot…
A papok és főemberek ámulva hallgatták az apostolok világos és bátor tanúbizonyság-tételét. Valóban, az Üdvözítő ereje szállott a tanítványokra és működésüket jelek és csodák kísérték, úgyhogy a hívők száma napról napra növekedett. Az utakra, amelyeken az apostolok végighaladtak, a nép "kihozó a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülük." Idehozták a tisztátalan lelkek által meggyötörteket is. A tömeg köréjük sereglett és a meggyógyultak fennhangon dicsérték Istent és magasztalták a Megváltó nevét…
A papok és főemberek látták, hogy Krisztust jobban dicsőítik, mint őket… Minden eddigi fáradozásuk, mely az új tan hirdetésének elnyomására irányult, hiábavalónak bizonyult; most ellenben a farizeusok és szadduceusok arra a közös elhatározásra jutottak, hogy a tanítványok működését beszüntetik. Ugyanis ezek világosan bebizonyítják, hogy nekik részük volt Krisztus keresztre feszítésében. A papok tehát gyűlölettől űzve, elfogatták Pétert és Jakabot, és közönséges tömlöcbe vettették őket…
A tanítványokat ez az eljárás sem meg nem félemlítette, sem el nem kedvetlenítette… A menny Istene, a világegyetem hatalmas Uralkodója személyesen vette pártfogásába a fogságban lévő tanítványokat, mert ebben az esetben az emberek az Ő műve ellen hadakoztak. Éjjel az Úr angyala megnyitotta a börtön ajtaját és így szólt a tanítványokhoz: "Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban a népnek az életnek minden beszédit." Ez a parancs éppen ellenkezője volt a zsidó vezetők parancsának. Mondták-e vajon a tanítványok: Nem tehetjük ezt anélkül, hogy engedélyt kapnánk a felsőbbségtől?! Nem! Isten így szólt: "Menjetek el" és ők engedelmeskedtek. "Bemenének jó reggel a templomba és tanítónak."
A próféták és apostolok történelme az Isten iránti hűségnek számos nemes példáját adja. Krisztus tanúi inkább börtönt és kínoztatást, sőt még a halált is elszenvedték, hogysem Isten törvényét áthágják. Azonban Péter és János itt vázolt magatartása olyan hősies, amelyhez hasonlót az egész újtestamentomi korszak alig tud felmutatni. Amikor másodízben állottak bíráik előtt, akik életükre törtek, szavuk és egész magatartásuk semmi félelmet vagy határozatlanságot nem árult el. Amikor a főpap így szólt: "Nem megparancsoltuk-é nektek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét" - Péter azt felelte: "Istennek kell inkább engedni, hogynem embereknek".
Részletek Ellen G. White, Apostolok története című művéből
