Túlerővel


„Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!”

2Királyok 6:16.

Ízlelgesd ezt a ma reggeli Igét. Elhiszed, hogy többen vannak melletted, mint ellened? Hihetetlen! Nem igaz? És már tudnál is sorolni egy csomó embert, ’barátot’ – akik biztosan nem állnának melletted, ha valami baj érne.

Vagy elképzeled magad egy kórházi ágyon egy vakbélműtét után. Vajon hányan jönnének el hozzád a hét folyamán, hogy meglátogassanak?

Vagy a rosszul megválasztott hiteled miatt veszélyben az otthonod, vagy a leépítések miatt a munkahelyed. Vajon hányan állnának úgy igazán melléd a nehézségben?

A mai Ige első gondolata: Ne félj! „A félelem bekopogott, a remény ajtót nyitott – de már nem volt ott senki!” – olvastam valahol. Ismersz valakit a környezetedben, aki nem fél? Aligha. Mindegyikünk fél valamitől. A kisbaba a szuritól, és attól, hogy esetleg nem kap enni. A kisiskolás, hogy egyest kap, a középiskolás, hogy nem veszik fel az áhított egyetemre, a felnőtt, hogy elveszíti munkahelyét vagy a házát. Az idős, hogy magára marad.

Jézus meg azt üzeni ma nekünk, hogy ne félj!

Ha láttad ’Az élet szép’ című filmet, tudod, miről beszélek. A kisfiú egyáltalán nem félt a gázkamrák árnyékában, a durva, goromba nácik között, az üres tányér fölött – mert édesapja ott volt vele.

Ma neked is ezt üzeni a te édesatyád – ne félj, mert melletted vagyok. Sőt, nemcsak én vagyok melletted, hanem sokkal többen vannak – akik szeretnek, mint gondolnád.

Az egész világegyetem szeret téged! Az angyalok. Köztük az őrző angyalod, aki születésed óta fogja a kezed. Melletted van a te mennyei Atyád, ott van Jézus Krisztus. Szeretettel vesznek körül.

Nyugodj meg! Tedd le terhedet! Nézz fel! Mert többen vannak melletted, mint ellened!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia