Építsd a jellemedet!

„Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert az a te életed.”
Példabeszédek könyve 4,13



Mi volt az első gondolatod ma reggel? Mi volt az első szavad amit kimondtál? Mit tettél először?


„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
Charles Reade

Bármit teszel ma, azzal a te jellemedet építed. Azzal, amit és ahogyan reggeliztél, azzal is a jellemedet építed, ha elveszíted az önuralmadat, ha imádkoztál, ha olvastad a Bibliádat. Bármilyen kísértésnek állsz ellen, azzal is a jellemedet építed.

A Bibliában Máté evangéliuma 7. fejezet 24. versétől Jézus elmond egy példázatot a sziklára és a fövényre épített házról. Az okos ember sziklára épített a bolond fövényre. Jött a vihar és csak a sziklára épített ház állt erősen, a másik összeomlott.

Ebben a példázatban a vihar az ember nehézségeit, megpróbáltatásait jelenti. Pál apostol azt írja a Korintusi első levél 10,4 –ben, hogy „e kőszikla pedig Krisztus”. Csak akkor állunk meg erősen az élet nehézségeiben, ha a mi lelki házunkat Jézus Krisztusra építjük.

Nap mint nap, percről-percre építjük a mi jellemünket. Ma reggel imádkozzunk azért, hogy vegyük észre azokat az alkalmakat, amelyeket Isten elkészített a számunkra, hogy helyes jellemet építhessünk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet